Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Csak óvatosan Balotellivel!

Az elmúlt napokban ismét csak előkerült Mario Balotelli, és ezúttal sem a futballtudása miatt. Arról már régóta nem beszélnek, az olasz ígéret hétről- hétre csak valami botrányos cselekedettel tudja csak felhívni magára a figyelmet. A Bajnokok Ligájában sem a teljesítményéért került előtérbe, hanem félidei mezcseréje miatt, ami után Brendan Rodgers már nem is számított a csatárra a folytatásban.

Kép forrása: dailymail.co.uk

Nyáron 20 millió fontért érkezett Liverpoolba az olasz válogatott csatár, de teljesítménye elmarad a várttól, eddigi tíz mérkőzésén mindössze egy gólt szerzett, és egyelőre nagyon nem találja a helyét második angliai tartózkodása alkalmával. Szerda esti mezcseréje óta felröppentek olyan pletykák is, hogy a januári átigazolási időszakban Mario mehet amerre lát, ha nem tiszteli a Liverpool vörös mezét. Bár az meglepő lenne, ha fél év után megválnának tőle, de Balotelli esetében semmi sem biztos. Egyes hírek szerint a szombati lesz az utolsó alkalmak egyike, amikor megmutathatja, hogy nem kell őt leírni, 24 éves korára még nem felejtett el futballozni, és nyári ígéretéhez híven, képes lehiggadni, és csak a játékra koncentrálni. Ugyanezen a véleményen van Steve Bruce, a Hull City menedzsere is, aki óvatosságra inti a kárörvendőket.

 „Igazságtalan egy kicsit, ami Balotellivel történik. Amikor nyáron Liverpoolba került, mindenki azt hitte rendben van, mert azért csak kiválasztották őt, valaki idehozta. De kiderült, hogy nincs újdonság. Mario maradt aki volt, egy nagyon jó játékos, és nem fog megváltozni. De ha a Liverpoolban játszol, csak jó lehetsz. Nekünk pedig az a dolgunk szombaton, hogy figyeljünk rá. Óvatosnak kell lennünk vele, mert Balotelli, az Balotelli. Lehet, hogy most ő lett az egyetlen bűnbak, de annak mindig lennie kell.”

 Bruce ezután kitért a bajnoki fordulóra is, ahol a sok sérültje miatt nem vár könnyű mérkőzés rá, és csapatára az Anfield Roadon. Előreláthatólag Jelavic, Dawson, és Harper is kihagyja a meccset, de elképzelhető, hogy még többen is a sérültek listájára kerülnek.

 „Tom Huddlestone, és Andy Robertson játéka is kérdéses. Valahol jellemző ez. Kezdünk magunkra találni, és aztán jönnek a sérülések, mindjárt négy vagy öt. De ez sajnos elkerülhetetlen. Mindössze annyit tehetünk, hogy megbirkózunk vele, és reméljük, hogy elég erősek leszünk hozzá.”

 Demmel László