Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

DVTK: Aláírt a holland szélső

Visszavonult, majd újra futballozik. Diósgyőrben bejelentették Julian Jenner érkezését.

fotó: dvtk.eu

Hivatalos honlapján adta hírül a miskolci klub, hogy megegyeztek Julian Jennerrel. A legutóbb a Ferencvárosban futballozó holland szélső szerződésének időtartamát nem hozták nyilvánosságra, ám információk szerint 2017-ig is maradhat, ha különböző feltételek teljesülnek.

„A színfalak mögött folyamatosan dolgozik a klubvezetés a csapat megerősítésén Diósgyőrben, hogy a kitűzött célokat elérjük. A mai napon pont került egy újabb tárgyalás végére. Büszkén jelenthetjük be, hogy Julian Jenner a DVTK játékosa lett. – olvasható a DVTK oldalán.

A játékos többek között a szurkolók miatt is választotta piros-fehéreket. „Hosszú tárgyalássorozat után írtam alá a szerződésemet, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Georgi Attilának és Árki Gábornak szeretnék köszönetet mondani, akik nagyon sokat dolgoztak a háttérben. Ami a Diósgyőrről először eszembe jut, az az, hogy amikor egy másik csapat tagjaként itt játszottam, és 4–1-re vezettünk, a szurkolók akkor is szinte ugyanúgy szurkoltak, mintha a hazai csapat vezetett volna. Ez nekem nagyon szimpatikus volt akkor, magával ragadott a szurkolásuk, minden tiszteletem az övék. A Diósgyőr nagy klub, fanatikus szurkolótáborral a háta mögött. Izgatottan várom az első mérkőzést itt,a Diósgyőri Stadionban. Nagyra törő tervei vannak a DVTK-nak, folyamatosan fejlődik, nekem is az a célom, hogy bajnok legyek, ezért bízom abban, hogy együtt elérhetjük az álmainkat.”

A klub sportigazgatója, Árki Gábor elmondta, már nyáron is próbálták szerződtetni a hollandot. „Már a nyáron szerettük volna leigazolni Julian Jennert, akkor ez sajnos nem s. Mostanra sikerült a szerződést olyan állapotba hozni, ami mind a két fél részére előnyös. Nagy öröm számunkra, hogy végül Diósgyőrbe tudtuk csábítani. A szerződéskötéskor években gondolkodtunk, féléves kontraktust semmiféleképpen sem szerettünk volna kötni. Azon dolgozunk, hogy folyamatosan építsük a csapatot, azt gondolom, hogy egy ilyen kvalitású játékossal a kombinációs lehetőségeink, a repertoárunk szélesebb lett. Azokat a célkitűzéseinket, amelyeket a szezon előtt megfogalmaztunk, azt gondolom, hogy tartani is tudjuk.”

Gavalovits Sándor