Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Guardiola: Többet várok Götzétől!

Mario Götze, a Bayern München középpályása ugyan vezeti a Bundesliga góllövőlistáját, ám edzője Pep Guardiola még többet vár el tőle, és szeretné minden mérkőzésen jobbnak látni a 22 éves világbajnokot.

Kép forrása: next-gamer.de

Götze tavaly érkezett Dortmundból, első idényében tizenhat gólt szerzett, és idén már hét bajnokin hat gólnál jár, ám Guardiola nem hajlandó hangzatos dícséreteket tenni, inkább igyekszik még jobb teljesítményre sarkallni Super Mariót.

 „Még többet akarok tőle. Nagyszerű játékos, de a Bayern Münchenben ennél is több kell. Már beszéltem Marióval, és tudom, hogy készen áll rá, megértette, hogy a jobbnál is jobbnak kell lennie. Ettől lesz igazi klasszis!”

 A Bayern hét közben a Bajnokok Ligájában parádézott, az olasz fővárosban 7-1-re ütötték ki az AS Roma csapatát, pár nappal korábban pedig a bajnokságban a Werder Brement intézték el sima 6-0 arányban. Utoljára augusztus végén kaptak gólt a Schalkétól, viszont azóta rúgtak tizennyolcat. Ez pedig nem ígér sok jót a következő ellenfelüknek, a Mönchengladbachnak. A bajor csapat 11 nap leforgása alatt 5 mérkőzést játszik, de ez Guardiola szerint nem baj.

 „Most kell nyugodtnak maradni, és megmutatnia mindenkinek, hogy számíthatunk rá. A játékosoknak maguknak megharcolniuk a csapatba kerülésért, minden nap bizonyítaniuk kell, hogy ha arra kerül a sor, bevethetőek lesznek. Még csak októberben járunk, de ezek a legfontosabb napok, most megmutathatjuk, hogy milyen szinten vagyunk.”

 Az elmúlt hetek játékát és eredményeit tekintve, aligha kell álmatlanul forgolódnia Guardiolának, a nyerő taktika miatt…

 Demmel László