Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kikapott a Juve és a Samp is – videóval

Hatalmas meglepetést hozott a szerdai este az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A), ugyanis vereséget szenvedett a listavezető Juve. Az utolsó pillanatokban az Inter is legyűrte a Sampdoriát, ezzel immáron nincsen veretlen csapata a pontvadászat idei kiírásának. Ez egyben azt is jelenti, hogy az AS Roma beérte a Zebrákat, a két csapat mérlege 9 forduló után dettó ugyan az! Hét győzelem, egy döntetlen, egy vereség és 16 lőtt gól mellett 4 kapott.

Fotó: LaPresse

Genoa – Juventus 1-0 (0-0)
G: Antonini (90+4.) ill. –

Többnyire mezőnyben csordogáló játékot hozott az első játékrész, ám fontos kiemelni, hogy a Juve elért a hazaiak kapujáig, míg ez fordítva nem mondható el, a Genoa tudománya az ellenfél védő harmadában teljesen elhalt. Hatalmas ziccereket a túloldalon sem sikerült kialakítani, a 25. percben Llorente volt a legközelebb a gólszerzéshez, lövése azonban csupán a kapufát forgácsolta. A második felvonásban a Zebrák növelték az iramot, ez azonban csupán a labdabirtoklásban és a statisztikákban mutatkozott meg, az eredményjelzőn továbbra is 0-0 állt. Bonucci fejese a kapu fölé szállt, míg Ogbonna a bal kapufát találta telibe. Úgy tűnt, hogy két pontot hagyhat Genovában a Juve, ám nem így lett, 15 veretlen mérkőzést követően beköszönt egy bukta. A hosszabbítás ötödik percében Matri beadására Antonini érkezett, és passzolt Buffon kapujába. hatalmas volt az öröm a kispadon, a pályán és a keláton egyaránt, a Genova otthon tartotta a három bajnoki pontot. Buffon 500. fellépése volt ez az Öreg Hölgy színeiben, az örömünnep elmaradt.

Inter – Sampdoria 1-0 (0-0)
G: Icardi (89.-büntető) ill. –

Helyzet itt és helyzet ott, hazai mezőnyfölény és pontosztozkodás. Így festett a mérkőzés képe a rendes játékidő utolsó percéig. Ekkor azonban jött egy rossz megmozdulás és egy megítélt büntető, melyet a San Siro közönségének nagy örömére Icardi értékesített. A találat három pontot ért, ezzel pedig kapaszkodik az Inter, míg a Samp továbbra is negyedik, ám már nem veretlen.


Arrow