Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MK: Robog a Videoton

Ha nehezen is, de a bajnokságban listavezető Videoton kiejtette a Diósgyőrt.

A mindent eldöntő gól: Nikolics. – fotó: vidi.hu

Fél éve még a kupadöntőben lépett pályára Tomiszlav Szivics csapata, most a tizenhat között befejeződött a szereplése a DVTK-nak. A Videoton ezzel visszavágott a Ligakupa-döntőben elszenvedett vereségért is. Maga a mérkőzés kiegyenlített játékot hozott, és mindkét csapat felvállalta a támadófutballt, igaz a miskolciak inkább ki nem kényszerített hibákból okoztak veszélyt. Mégis a Videoton szerzett vezetést. Hogy a két csapat meccsein mindig van izgalom, ezúttal is bebizonyosodott. Nikolics előbb Gyurcsót hozta volna játékba, Antal remekül előzte meg a középpályást, hogy aztán az újabb centerezésnél verve legyen: Debreceni saját kapujába sodorta a labdát. Aztán a miskolciak percei következtek, ám nem sok köszönet volt benne, Griffiths ugyanis minden elé kerülő labdát kapu felé lőtt, jobbára jelentős céltévesztéssel. Fordulás után támadásban maradtak a vendégek, ez meg is hozta az eredményt. Gosztonyi kellemetlen lövését éppen Griffiths elé védte Calatayud, az elefántcsontparti támadó öt méterről nem hibázott. Lassanként átvette az irányítást a DVTK, de a hajrában ismét a fehérváriak kerültek fölénybe, egészen a nyolcvanhatodik percig. Már-már a hosszabbításra készültek a szurkolók és vélhetően a miskolciak is, amikor egy remek akció végén Alvárez az ötös magasságában középre gurított, Nikolics pedig az üres kapuba továbbított három védő között, mégis üresen hagyva. Ezzel aztán a tavalyi döntős piros-fehérek búcsúztak, a Videoton pedig eleddig elképesztő őszt produkál. 22 tétmeccsen mindössze két ízben szenvedett vereséget.

Videoton – Diósgyőr 2-1 (1-0)
g.: Debreceni (22., öngól), Nikolics (86.) ill.: Griffiths (64.)
Tj.: Videoton

Gavalovits Sándor