Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Moyes Spanyolországban?

Mióta a Manchester United megvált tőle, nem igen lehetett hallani David Moyesról. Az Everton egykori sikerkovácsa igencsak megszenvedett a Sir Alex Ferguson utáni csapattal, és tíz hónap után az eredménytelenség, és a csapat kilátástalan játéka miatt menesztették.

Kép forrása: balls.ie

Most egy újabb esély nyílt a labdarúgás egyik legnagyobb vesztese előtt. A Vörös Ördögök kispadján 49 mérkőzés jutott David Moyesnak, alig több mint ötven százalékos győzelmi rátával. A manchesteri edzőlegenda, Sir Alex hívó szavára azonnal igent mondó skót menedzser nagyot bukott legutóbbi állomáshelyén, de ezúttal távol a brit futballtól, a spanyol élvonalbeli bajnokságban kaphat új esélyt, és építheti újra karrierjét.. A tavaly a Bajnokok Ligáját is megjárt Real Sociedad csapata az idén nem remekel, sőt, a kiesőzóna közelében tanyázik kilenc forduló elteltével, mindössze egyetlen győzelemmel a hátuk mögött. A Real Madrid elleni 0-2-ről megnyert mérkőzés után senki nem hitte volna, hogy két hónapos nyeretlenségi széria következik, hét mérkőzésen szerzett három ponttal. Pedig a sikercsapat magja megmaradt, Bergara, Pardo, Xabi Prieto, Canales, Chori Castro, és Carlos Vela mellé még olyan nevek érkeztek erősítésnek, mint Granero, és Finnbogason, de valami miatt nem megy a szekér. És úgy néz ki, a vezetőség most a csapatot edző Jagoba Arrasatéban látja a sikertelenség okát. Ha nem sikerül ellépniük a jelenlegi vezetőedzővel a 17-ik helyről, akkor talán Moyes újra leülhet a kispadra. És az elkövetkezendő hat fordulóban a Sociedad olyan csapatokkal találkozik, mint a Málaga, az Atlético Madrid, a Deportivo, az Elche, a Villarreal, és az Athletic Bilbao. A Depor, és az Elche ellen minden esély megvan a győzelemre, de a többi csapat jóval előttük jár, így igencsak nehéz dolguk lesz a kék-fehéreknek. Mindenesetre történjék bármi, Moyes vigyázó szemeit Spanyolországon tartja.

Demmel László