Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Nem bírta a nyomást, a Juve!

Túl sok előjele nem volt annak, hogy a Juventus ne bírná begyűjteni a három pontot, a Sassuolo vendégeként, amely még nem nyert bajnokit az idei kiírásban. A torinói címvédő mellesleg győzelmi kényszerben lépett pályára, lévén a Romma pár órával korábban már hozta soros meccsét, méghozzá nagyon könnyedén, a Chievo ellenében.

www.gazetta.it

Serie A – 7. forduló
Sassuolo – Juventus
Ha az eredményeken még nem is látszik, de kiesőzónás Sassuolo játékosai nagyon hajtanak szezonbeli első győzelmükre, amivel megindulhatnának felfelé a tabellán.
Bár alighanem a salernoi kiscsapatnál már előzetesen is elfogadták volna azt a döntetlent a bajnok ellen, amit teljesen megérdemeltek harcoltak ki tegnap este. Ugyanis ami előzetesen kötelezően győztes túrának indult a Juve számára, nagyon is kínlódós rémálom lett.
Mi több, a Sassuolo főleg az első félidőben izzasztotta meg az Allegre-legénységet: ugyanis Paul Pogba zseniális tekerése kellett még az egyenlítéshez is, hogy a Juventus legalább egy pont előnnyel zárhassa a játéknapot, az elsőszámú üldöző Roma előtt.
Végeredmény: 1-1
Gólszerzők: Zaza (13. perc), illetve Pogba (19.)
Kiállítva: Padoin (90+6.)

Balogh József