Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vége a Vidi káprázatos sorozatának, egyik csapatnak sem jó döntetlen Győrben

A címvédő parancsolt megálljt a Videotonnak a bajnokságban, míg az Újpest továbbra sem tud nyerni Győrben.

A lelátón jó hangulat uralkodott Székesfehérváron. – fotó: nso.hu/Mirkó István

A délutáni összecsapáson az volt a kérdés, hogy megszerzi-e tizenkettedik győzelmét a bajnokságban a listavezető Videoton. Nem volt könnyű ellenfele, ugyanis a sorsolás szeszélye folytán a címvédő Debrecen látogatott Székesfehérvárra, ahol rég nem látott tömeg várta a találkozót. Az RBD ultrái egy “Sírva vígad a kanyar” feliratú molinóval üzentek az MLSZ-nek, kifejezvén a szurkolói kártyával kapcsolatos véleményüket. A Red Blue Devils így jelentette be, hogy a jövőben nem kíván a Sóstói stadionban szervezetten szurkolni, amíg a kártyás beléptetés érvényben van. Azonban nem ez volt a legfőbb problémája a fehérváriaknak, ugyanis Nikolics belázasodott, így nem tudták nevezni, mint ahogy a zöld-foki szigeteki Stopirát sem, aki később ért vissza a válogatottól. Ugyan támadott, és próbált fölényt kiharcolni a fehérvári gárda, de kreativitás hiánya miatt gyakran akadt el már a tizenhatos előtt a hazaiak több akciója. A másik oldalon Kondás Elemér kissé tartalékosan küldte pályára övéit, ennek ellenére az első félóra végéhez közeledve Kulcsár Tamás fejelt vezető gólt Szakály beadásából. Nem sokkal később aztán Kovács István egalizált. A hazai drukkerek fellélegezhettek, amikor egy felugrásnál Brkovic szemöldökét Juhász könyökkel találta el, a válogatott oszlopa csak sárga lapot kapott. A pihenő után továbbra is szürkén futballozott a listavezető, amire rá is fizetett a Carrillo-legénység, Kulcsár fejezett be egy kontrát góllal. A hátralévő időben kétszer is rendet kellett tennie a sokat hibázó Erdős József játékvezetőnek, lévén lökdösődtek a játékosok, alattomos könyöklések, valamint keményebb belemenések is tarkították az összecsapást, csoa, hogy a piros lap nem került elő. Összességében a Videoton 17 (idén 10, tavaly 7) veretlen bajnoki után kapott ki.

Videoton – Debrecen 1-2 (1-1)
g.: Kovács I. (34.) ill.: Kulcsár T. (27., 59.)

Nem titkolt céllal utazott Győrbe az Újpest, hiszen 2006 decemberében nyert utoljára az ETO otthonában a fővárosi együttes, míg a hazaiak ezúttal Horváth Ferencért is futballoztak, ugyanis az elmúlt időszak eredményei miatt megingott a kispad a tréner alatt, és felvetődött, hogy visszatérhet Pintér Attila. Ennek szellemében kezdte a meccset a Győr. Jóval veszélyesebben játszottak Horváth Ferenc legényei, míg a lilák támadásaiból hiányzott az átütőerő. Az első félidőben könnyen sokgólos előnyre tehetett volna szert a fehérben játszó ETO, de hiába futballozott jól Leandro Martínez a bal szélen, rendre pontatlannak bizonyultak a beadásai, vagy a lilák védői tudtak nehezen tisztázni. Rögvest az elején Herisnek kellett nagyot mentenie a berobbanó Rudolf előtt, majd Balajcza védett pár másodpercen belül kétszer is bravúrral. Előbb Rudolf lövését tolte ki, a kipattanóból Pátkai bombázott kapura, ezt lábbal védte a vendégek portása. A szünetig is inkább az ETO dominált, míg Simon Krisztiánéknak nem sok momentumuk volt. Fordulás után is a kisalföldiek akarata érvényesült, és a vendégek játékára jellemző volt, hogy első igazi helyzetre a hajráig kellett várni, Bardhi lövését azonban Kocic magabiztosan védett. Hiába vezényelte pályára Horváth Priskin Tamást és Varga Rolandot is, az eredmény nem változott, pedig Priskin cseréje után ajtó-ablak helyzetben rontott. Ezzel a iksszel pedig egyik csapat sem lehet elégedett, lévén az Újpest hatodik döntetlenjét érte el, a Győr pedig képtelen zárkózni. Nagy kérdés, hogy a tavalyi ezüstérem után meddig tart a türelem Horváth Ferenccel szemben, bár igaz, hogy a közelmúltban beadta lemondását, de nem fogadták el, és kategorikusan cáfolják a győri vezetők, hogy lenne edzőkérdés.

Győri ETO – Újpest 0-0

A forduló eredményei:
Dunaújváros – Haladás 1-0
Pápa – Diósgyőr 0-0
Nyíregyháza – Puskás Akadémia 0-1
Honvéd – Paks 0-0
Kecskemét – MTK 0-1
Ferencváros – Pécs 2-0

Az állás:
1. Videoton 30 p (28-5), 2. MTK 27 p. (17-10), 3. Diósgyőr 21 p. (16-9, 10 meccs), 4. Ferencváros 19 p. (16-10), 5. Paks 19 p. (17-7, 10 meccs), 6. Újpest 18 p. (9-5), 7. Debrecen 15 p. (12-9), 8. Puskás Akadémia 14 p. (14-16), 9. Győr 11 p. (14-16, 10 meccs), 10. Kecskemét 11 p. (10-13, 10 meccs), 11. Honvéd 11 p. (9-14), 12. Pécs 10 p. (11-18), 13. Pápa 10 p. (5-15), 14. Nyíregyháza 8 p. (8-16), 15. Haladás 8 p. (5-14), 16. Dunaújváros (7-21)*

*A Dunaújvárostól egy pont levonva

A góllövőlista élmezőnye:
12 gólos: Nikolics Nemanja (Videoton)
6 gólos: Kanta József (MTK), Rudolf Gergely (Győr)
5 gólos: Pátkai Máté (Győr), Böde Dániel (Ferencváros)

Gavalovits Sándor