Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Messi: „Csodálatos a rekordom”

Tegnap este történelmi pillanatokat láthattunk, ugyanis Lionel Messi, az FC Barcelona sztárja átvette a vezetést a Bajnokok Ligája örökös góllövőlistáján. Nem meglepő módon elégedetten nyilatkozott nem csak saját, de csapata teljesítményéről is.

www.goal.com

Könnyed, 4-0-s ciprusi győzelmen van túl a Barca, amelynek sikeréhez rengeteget tett hozzá, hogy Lionel Messi mesterhármast szerzett, ezzel maga mögött hagyta Raúl González Blancot, a fentebb említett listán. Az argentin sztárcsatár már 74 gólnál jár, amivel BL-történelmet írt, és szemmel láthatóan újra bombaformába került, és így felszabadultan nyilatkozott az újságíróknak, az APOEL-től elrabolt három pont megszerzését követően:
„Ezen rekord elérése a sorozatban, egy csodálatos dolog. A góljaimat leszámítva is, ez egy nagyon nagy meccs volt. Megszereztük a három pontot, és ez az, ami igazán számít. Folytatnunk kell, hogy elérjük az év elején meghatározott céljainkat, és megpróbálunk ezen az úton maradni. A PSG ellen nehéz meccs lesz. Ők nagyon jó játékosok, és egymást még jobbá teszik.” – igyekezett előre tekinteni is már Messi.

Az F csoport tegnapi történései.

Fogadj és nyerj milliókat kedvenc bajnokságaiddal a Tippmixpro Nyerő 5-ösben!

Balogh József