Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arteta: “Nem fair a vereségünk!”

Szombaton a Manchester United az Arsenal otthonában aratott 2-1-es győzelmet. A vereség után csalódottságának adott hangot az “Ágyúsok” csapatkapitánya, Mikel Arteta.

Kép forrása: enelareachica.com
Foghatják a fejüket az Arsenal spanyoljai…

A vereséget mindig nehéz megemészteni, de profi sportolóknál ez mindennapos feladat. Ám ez nem mindig sikerül, főleg ha a nagy riválisától szenved vereséget az ember. Mikel Arteta, az Arsenal spanyol csapatkapitánya, ezúttal a Manchester Unitedtől elszenvedett vereséget képtelen elfogadni, szerinte egész egyszerűen ilyennek nem lenne szabad megtörténnie.

“Teljesen meg vagyok döbbenve. A legjobb játékunkat játszottuk idén, minden szempontból ellenfelünk fölé nőttünk. A támadásaink veszélyesek voltak, míg ellenfelünket sikeresen megállítottuk minden alkalommal, ezzel is mutatva, hogy ki uralja  mérkőzést. A végén mégis kikaptunk, és ez nem fair. Nem tudom megmagyarázni ezt az eredményt, és nem is lehet, de ezt nem érdemeltük meg. Frusztráló így kikapni. Az első gól pusztán balszerencse volt, de arra sem szolgáltunk rá. A Manchester United kétszer lőtt kapura, és két gólt szereztek. Miután megszerezték a vezetést nagyobb kockázatot kellett vállalnunk, hogy kiegyenlítsünk, de ettől kinyílt a védelmünk, és megkaptuk a második gólt is. Ellenfelünk végig védekezett, gyakorlatilag helyzet nélkül nyertek. Sajnálom, hogy így alakult, nekünk kellett volna nyernünk, sajnálom a srácokat, és a szurkolóinkat is, nem érdemeltük ezt. De ez is mutatja, hogy nem vagyunk elég könyörtelenek, a helyzeteinket nem használjuk ki jól, és ennek ez lesz a vége. Amikor a tizenhatoson belül vagyunk, és nem tudunk veszélyt kialakítani, akkor az a mi hibánk. Ezen javítanunk kell. ”

A szombati rangadón a labdabirtoklás százalékos aránya 62-38 volt a hazai csapat javára, míg a kaput az Arsenal kilenc alkalommal, addig a MU csak kétszer találta el, és mindkettőből gól lett. összesen 23-szor próbálkozott Arséne Wenger csapata, de Olivier Giroud beállásáig nem voltak igazán veszélyesek, és a francia gólja, csak a szépítésre volt elég az Emiratesben. Ha ezeken a mutatókon javítani tudna az Arsenal csapata, akkor nem a nyolcadik helyen állnának a tabellán, és a szezon elején közröhej tárgyává lesüllyedő Manchester United, most nem négy hellyel előzné meg őket, hanem talán fordítva. Manchesterben Louis van Gaal rátalált valamire, ami sikerre vezetheti csapatát, ezt egyelőre Wenger nem mondhatja el londoni klubjáról.

Demmel László