Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Kiegyenesedtek a kérdőjelek – videóval

Helyenként sziporkázó játék, egy gyors, és egy pazar gól Londonban. Kiesett a Galatasaray a D jelű kvartett szerda esti összecsapásain.

fotó: uefa.com

A D. csoport rangadóját Londonban vívta az Arsenal és a Dortmund. Előzetesen a német együttes számított esélyesebbnek eddigi teljesítménye okán, ám a vörösöket sem kellett leírni. Igaz, hogy mindkét csapatban rengeteg a sérült, mást ne említsünk a németeknél Reus, Błaszczykovski, Hummels és Şahin sem volt bevethető, míg az „Ágyúsoktól” hiányzott Szczesny, Wilshere, Giroud, Welbeck, Özil. Hozzá kell azonban tenni, Giroud esetében adminisztratív baki történt, nemes egyszerűséggel nem nevezték a csoportküzdelmekre. Mondjuk, nem is hiányzott olyan nagyon a francia támadó, mert helyettese, Yaya Sanogo révén már a második percben zörgött a dortmundi háló. Más kérdés, hogy Cazorla labdájánál mintha előrébb lett volna a védőknél. A londoniak a biztos továbbjutásért léptek pályára, és már a meccs elején tudatosították a németekben, ezen az estén maximum a statisztaszerepet kaphatják meg. Ennek megfelelően letámadott Wenger együttese, és a már említett Sanogo góllal gyorsan előnybe kerültek. Nem állt vissza a francia menedzser brigádja. A tizedik perc végére könnyen kettő lehetett volna, ha Sanogo visszacsele után a blokkról levágódó labdát Sánchez nem bombázza alig fölé. A másik oldalon Immobile maradt le fél méterrel egy jobb oldali beadásról. De ezt leszámítva mindössze egy tizenegyes-gyanús esetet jegyezhetünk fel a vendégek részéről, de Kassai sípja néma maradt Mkhitaryan földre kerülése után. Közben Oxlade-Chamberlain sózott oda egyet könyökkel Piszczeknek, de beadását Weidenfeller hatástalanítani tudta. Eltekintve a magyar bíró némi hibájától, igazán lüktető első félidőt produkáltak a csapatok, hála leginkább az Arsenal letámadásos, gyors passzos futballjának. A sárga-feketék védelmének bizony koncentrálnia kellett, hogy ne kerüljön tetemes hátrányba a szünetre. A legnagyobb dortmundi lehetőséget bő öt perccel a pauza előtt írhattuk fel, de Mkhitaryan lövését lábbal védte Martinez.

A második félidőben felébredt az addig kissé álmoskásan futballozó vendéggárda, és rögvest magához ragadta a kezdeményezést, de helyzetbe nem tudott kerülni. Weidenfeller viszont csatát nyert Sánchezzel szemben, miután a chilei öt védőt hagyott faképnél, de jobbra kisodródva már nem tudott pontosan lőni, a német portás ennek ellenére bravúrral kellett, védjen. Három perccel később Arteta ugratta ki Oxlade-Chamberlaint, aki két csel után tüzelt, de a léc megmentette a Ruhr-vidékieket. Nem sokáig lélegezhetett fel Klopp legénysége. Sánchez valami elképesztően remek gólt rúgott. Cazorla tette ki a chileinek, aki huszonötről tekert a bal alsóba, Weidenfeller hiába repült. Ezzel el is dőlt az összecsapás, mert a Dortmund hiába próbált meg újítani, nem sikerült, pedig Klopp kettős cserével is próbálta felfrissíteni övéit, eközben a londoniak Artetát és Sanogót is kényszerűségből cserélték le. Teljesen megérdemelt a hazaiak sikere, pedig a németek előtt ott volt a lehetőség, hogy faragjanak a hátrányukból. Kagawa és Adrian Ramos összjátéka után utóbbi tehette próbára Martinezt, sikertelenül próbált túljárni a kapus eszén. Ez azt is jelenti, hogy a Dortmund mellett az Arsenal folytathatja a legjobb tizenhat között.

Arsenal – Dortmund 2-0 (1-0)
Emirates stadium, 55.000 néző, vezette: Kassai Viktor
Arsenal: Martinez – Chambers, Mertesacker, Monreal, Gibbs – Arteta (Flamini, 66.) – Oxlade-Chamberlain (J. Campbell, 90+1.), Ramsey, S. Cazorla – Sanogo (Podolski, 79.), Sánchez
Dortmund: Weidenfeller – Piszczek, Subotic, Ginter, Schmelzer – S. Bender, Gündogan – Mkhitaryan, Immobile (Kagawa, 61.), Großkreutz (Jojić, 78.) – Aubameyang (A. Ramos, 61.)
g.: Sanogo (2.), Sánchez (57.)
s.: Arteta (15.) ill.: Subotic (13.), Piszczek (37.)

fotó: uefa.com

Eközben Belgiumban az egypontos Galatasaray próbált egyről a kettőre, vagy négyre jutni, de nem járt sikerrel, így búcsúzott a nemzetközi kupaporondtól. Ebből következik, hogy az Anderleht tavasszal az Európa Ligában folytathatja. Pedig sokáig úgy tűnt, egállal fordulnak a csapatok, de Mbemba a szünet előtti percekben megszerezte a vezetést, amelyet a hajrában ugyanő megduplázott. A törököket az sem vigasztalhatja, hogy mezőnyben nem futballozta le a belga együttes őket, igaz a hajrát Şelçuk Inan kiállítása miatt emberhátrányban voltak kénytelenek lejátszani.

Anderlecht – Galatasaray 2-0 (1-0)
Brüsszel, 36.000 néző, vezette: Ivan Bebek
Anderlecht: Proto – vanden Borre, Mbemba, Deschacht, Acheampong – Defour (Kawaya, a szünetben), Tielemans – Najar, Praet (Kljestan, 84.), Conte – Mitrovic (Gohi, 89.)
Galatasaray: Muslera – Camdal, Chedjou, Kaya, Telles – Inan, Melo – Altintop (Özçal, 90.), Sneijder, Bruma (Bulut, 75.) – Yilmaz
g.: Mbemba (44., 86.)
s.: Defour (33.) ill.: Camdal (29.), Bruma (42.), Chedjou (45+2.), Inan (65.), Altintop (66.)
kiállítva: Inan (83., második sárga lappal)

A csoport állása:
1. Dortmund 12 p. (13-3), 2. Arsenal 10 p. (11-7), 3. Anderlecht 5 p. (7-9), 4. Galatasaray 1 p. (3-15)

Az utolsó forduló programja:
2014. december 9., kedd
20.45 Dortmund – Anderlecht
20.45 Galatasaray – Arsenal

Gavalovits Sándor