Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EL: Továbbment az Inter, félbemaradt a PSV meccse – videóval

Az Inter csapata egy győzelemmel biztosította a továbbjutást, míg a PSV kénytelen lesz holnap befejezni a meccsét.

Forrás: facebook.com

Inter – Dnyipro: 2-1
G: Kuzmanovics (30.), Hernanes (50.) ill. Rotan (16.)
Kiállítva: Ranocchia (47.) ill. –

A 16. percben Konopljanka lövését még tudta védeni a Handanovic, de a kipattanónál már tehetetlen volt, így Rotan megszerezte a vezetést a vendégeknek. A 28. percben tovább növelhette volna előnyét az ukrán csapat, Guarín rántotta le ellenfelét a büntetőterületen belül, amiért a bíró tizenegyest ítélt. Konopoljanka a bal oldalt célozta, azonban a szlovén kapus túljárt az eszén és zsinórban 6. büntetőjét megfogta. 2 perccel később ez megbosszúlta magát, Hernanes szabadrúgása után a kipattanót Kuzmanovics vágta a hálóba, amivel már 1-1 volt az állás. A 35. percben Nagatomo akár a vezetést is megszerezhette volna, viszont komoly helyzetben hibázott.
A második játékrész első 10 perce egészen fergeteges pillanatokat hozott. Először is Ranocchia kiállíttatta magát a 47. percben, majd 3 perccel később Osvaldo gólt szerzett Hernanes passzát követően, amivel már az olaszok vezettek. Nikola Kalinic szinte azonnal válaszolhatott volna, de előbb Handanovic védett bravúrral, majd egy védő tudta blokkolni a lövését, így gól nélkül maradt a horvát. A meccs végét megnyomta a Dnyipro, előbb Rotan lövése kerülte el nem sokkal a kaput, majd Konopljanka próbálkozását védte bravúrral Handanovic. A 90. percben Szeleznyov egyenlített, azonban találatát les címén nem adták meg, így maradt a 2-1.


Inter vs Dnipro 2-1 All Goals & Full Highlights… by YTMediaOne

Saint-Étienne – Karabakh: 1-1
G: Van Wolfswinkel (21.) ill. Nadirov (15.)

Van Wolswinkel már rögtön az 5. percben gólt szerezhetett volna, de fejese nem sokkal a kapu mellé szállt. Nadirov viszont bombagólt ragasztott a 15. percben a léc alá, íg megszerezte a vezetést az azerieknek. Nem örülhettek azonban sokáig, hiszen 6 perccel később Hamouma lövését még védte a kapus, a kipattanóra viszont lecsapott Van Wolswinkel és egyenlített. Ezt leszámítva a holland támadónak volt még egy nagyon komoly lehetősége, de kihagyta, így maradt az 1-1.

Tabella:
1) Inter 11 pont
2) Saint-Étienne 5 (2-2)
3) Karabakh 5 (3-5)
4) Dnyipro 4

Estoril – PSV Eindhoven 3-2 (félidőben félbeszakadt)
G: Toze (12.), Kuca (30.), Amado (39.) ill. Depay (6.), Narsingh (14.)

Remek meccset hozott a portugál és a holland csapat összecsapása, kár, hogy a rossz időjárási körülmények miatt csak egy félidőt láthattunk belőle. A 6. percben már vezettek is a vendégek, Depay egy Narsingh-tól kapott labdfa után passzolt az üres kapuba. A 12. percben Toze válaszolt, ebben a gólban azonban a kapus is vastagon benne volt. 2 perccel később újra a vendégek vezettek, Narsingh a tizenhatosról lőtte ki a bal alsót, ezzel 2-1-re módosítva az állást. Fél órányi játék után aztán szabadrógáshoz jutott az Estoril, amit Toze ívelt be. Kuca tökéletesen érkezett, és a kapuba fejelt, ezzel egyenlítettek a hazaiak. Sőt, a 39. percben már vezettek is a portugálok, újabb beadást követően ezúttal Amado volt eredményes.
A mérkőzést az időjárási körülményekre hivatkozva félbeszakították és holnap 5-kor fejezik be.

Dinamo Moszkva – Panathinaikosz: 2-1
G: Triantafyllopoulosz (ög. 55.), Ionov (61.) ill. Berg (14.)

Az 5. percben hátrányba is kerülhettek volna a vendégek, hiszen Kuranyi fejelt kapufát, ennek ellenére ők szereztek vezetést, miután Berg Nano beadását a kapuba fejelte. Az első félidőben Vainquer lövését védte bravúrral a vendég kapus, de később már ő sem tudott segíteni. Előbb egy öngól segítette Dzsudzsákékat, majd Ionov lőtt egy szép szóló végén a kapuba, így 6 perc leforgása alatt az oroszok megfordították a mérkőzést, és tartják 100%-os mutatójukat.

Tabella:
1) Dinamo Moszkva 15
2) PSV 7
3) Estoril 3
4) Panathinaikosz 1

Tereh Balázs