Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Meleg pillanatokat élt át a Lazio – eredmények, tabella

Úgy tűnt, hogy a Lazio az első félidőben lerendezett minden kérdést a Cagliari ellen, aztán izgulinuk kellett, míg a Cesena egy döntetlent hozott össze a szintén rossz formában levő Hellas Verona ellen.

Forrás: football-italia.net

Cesena – Hellas Verona: 1-1
G: Defrel (22.) ill Gómez Taleb (77.)

Viszonylag kiegyenlített csatát hozott a két csapat találkozója, de a Cesena megnyerhette volna a meccset, és átkozódhat, amiért nem sikerült. Defrel gólhával sikerült vezetést szerezni az első félidő felénél, és már-már úgy tűnhetett, hogy sikerül megtartani az előnyt, amikor Juan Ignacio Gomez Taleb gólra váltotta Tachtszidisz labdáját. Talán a vendégek jobban örülhetnek az 1 pontnak így, hogy hátrányból sikerült egyenlíteni, de azért a Csikóhalak sem lehetnek elégedetlenek. Az ő döntetlenjükkel a kiesőzónában található mindhárom csapat szerzett pontot ebben a fordulóban, ami elég ritka.

Lazio – Cagliari: 4-2
G: Mauri (7.), Klose (25., 26.), Éderson (90+2.) ill. Braafjeid (ög. 48.), Pedro (84.)
Kiállítva: – ill. Ibarbo (72.)

Az első félidőben a Lazio egyértelműen ellenfele fölé kerekedett az első félidőben, és ezt több góllal is bizonyította. Előbb Mauri talált be egy szöglet utáni kavarodás után, majd az örökifjú Miroslav Klose kettőt is vállalt 90 másodperc alatt. Előbb egy gyönyörű akció végén Candreva beadta a labdát Lulicnak, aki visszafejelte a német gólgyárosnak, és már ott is volt a második gól. Gyakorlatilag a középkezdésből egyből labdát szerzett a Lazio, és Lulic labdáját követően ismételten Klose volt eredményes miután lövése megpattant egy védőn, ami tehetetlenül hagyta Cragnot.
A második félidőre felpörögtek a vendégek, előbb szintén egy kavarodás után a labda végül Braafheidet érintve utoljára begurult a kapuba. A Cagliari egyértelműen feljebb kapcsolt, főleg Ibarbo révén voltak nagyon veszélyesek, de a kolumbiait nagyjából 20 perccel a vége előtt kiállították, miután Lulic igen kényes helyen ragadta meg, és erre ő visszaütött. Zemanék ennek ellenére sem adták fel, és két cserember, Benedetti és Pedro összehozta a második gólt is. Egy beívelést követően Benedetti lefejelt egy labdát Joao Pedronak, aki első gólját szerezte új csapatában. A szárdok kitámadtak az egyenlítés reményében, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, lekontrázták őket. Candreva száguldott el a jobbszélen, centerezett, amire Éderson tökéletesen érkezett, és beállította a 4-2-es végeredményt. A brazil január óta játszott először, azt hiszem kihozta a maximumot az alatt az 5 perc alatt, amit kapott.

További eredmények:
Napoli – Roma: 2-0
Empoli – Juventus: 0-2
Parma – Inter: 2-0
Chievo – Sassuolo: 0-0
Sampdoria – Fiorentina: 3-1
Udinese – Genoa: 2-4
Torino – Atalanta: 0-0
Milan – Palermo: 0-2

A tabella állása:
1) Juventus 25 +14
2) Roma 22 +10
3) Lazio 19 +9
4) Sampdoria 19 +6
5) Napoli 18 +7

7) Milan 16 +4

9) Inter 15 +3

18) Cesena 7 -9
19) Parma 6 -7
20) Chievo 5 -9

Góllövőlista:
Callejón 8
Di Natale, Honda, Tévez 6-6

Fogadj és nyerj milliókat kedvenc bajnokságaiddal a Tippmixpro Nyerő 5-ösben!

Tereh Balázs