Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLSZ: Hárít a szövetség székely zászló-ügyben

Mint arról már több portál beszámolt, az oroszok elleni összecsapásra nem lehetett bevinni a székely lobogót. Az MLSZ szerint nemzetközi szabályok miatt.

Nemrég jelent meg a cink.hu írása, melyben konkrétan rákérdeztek az MLSZ illetékeseinél, hogy miért nem engedték bevinni a székely zászlót. A szövetség reagálásában kifejtette, nem önszántukból tiltották ki a székely lobogót, de mint válaszukban jelezték, a bajnokikon továbbra sem tervezik a tiltást: „A korábbi döntések alapján a FIFA és az UEFA versenyrendszerében nem lehet megjeleníteni a székely zászlót, mert azt politikai véleménynyilvánításra alkalmasnak ítéli meg mindkét szervezet. A tilalom megszegésével az MLSZ pénzbüntetés mellett további súlyosabb szankciók elszenvedését is kockáztatná. A FIFA a 2013-as román–magyar mérkőzés kapcsán meghozott állásfoglalásában egyértelműen rögzítette, hogy a világszervezet politikai megnyilvánulásnak tekinti a székely zászló használatát nemzetközi válogatott mérkőzéseken. A Magyar Labdarúgó Szövetség – amely korábbi gyakorlatában nem tiltotta a zászló behozatalát a mérkőzésekre – ezért büntetést is kapott. Ezért alkalmazza és kommunikálja minden nemzetközi tétmérkőzés előtt azt a Magyar Labdarúgó Szövetség, hogy kizárólag az érintett nemzetek zászlóit engedi bevinni a stadionba, településnév feltüntetésével. Minden más jelképet az európai és nemzetközi szövetség politikai állásfoglalás megfogalmazásra alkalmasnak ítél meg, így ezeken a mérkőzéseken azok használatától el kell tekintenie a szurkolóknak. A hazai bajnoki és kupamérkőzéseken ezen zászlók megjelenítése nem merült fel problémaként, fegyelmi eljárások ezekkel összefüggésben nem indultak.”

Eközben a parlamentben is dúl a csata az MLSZ-Jobbik-kormány háromszögben. A radikális párt arra kérte a kormányt, vonjon meg minden közpénzt a magyar szövetségtől, amíg szakmailag és erkölcsileg is kifogásolható a munkája. A Jobbik elnöke, Apáti István szerdán tartott sajtótájékoztatót melyen kifogásolta az Árpád-sávos és a székely zászló kitiltását a sportlétesítményekből, és nehezményezte, hogy a „Vesszen, Trianon!” rigmusért 100 ezer forintos bírságot lehet kiszabni, illetve élesen bírálta a folyamatosan szurkolói elégedetlenséget kiváltó kártyarendszert.

„Diletáns”. Ezt már Szilágyi György mondta a szervezet munkájáról, és felszólította a szövetséget, hagyja el nevéből a magyar szót. Elmondta, hogy míg a 2009-2010-es szezonban a tizedik fordulóban 29 ezren, addig idén mindössze 19 ezren látták a találkozókat. Ez mintegy harmada az öt évvel ezelőtti nézőszámnak. A Jobbik ezért arra kéri a kormányt, amíg ez a helyzet fennáll, addig vonja meg a közpénzeket. A politikusok kiemelték, szeretnének találkozni Csányi Sándor MLSZ-elnökkel. „húsz éve ugyanazok vannak a szövetségben és tevékenységüknek nincs következménye, pedig a labdarúgásnak olyan emberekre lenne szüksége, mint Dárdai Pál ideiglenes szövetségi kapitány, aki fiatal, menedzser típusú szemléletet képvisel, és nem beszél mellé.” – fogalmazta meg véleményét Szilágyi.

Gavalovits Sándor