Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nagy versenyfutást nyerhet meg a Juventus

Az Asrenal, az Inter és a Juventus is nagyon szeretné megszerezni a Basel védőjét, Fabian Schärt, aki kijelentette, a torinóiak lehetnek a végső befutók.

Kép forrása: srf.ch

Fabian Schär 22 éves kora ellenére már hosszú ideje alapembere a Baselnek, illetve az utóbbi hónapokban már a svájci válogatottban is biztos pontnak számít. Az ifjú védő teljesítményével több klub, így az Arsenal, az Inter és a Juventus figyelmét is felkeltette, szavai alapján pedig már tudja, mi legyen a következő lépés karrierjében.

„Természetesen nagyon jó érzéssel tölt el, hogy egy olyan klub, mint a Juventus opciónak tekint a védelmébe engem. A Serie A egy nagyon érdekes bajnokság, minden játékos szívesen le is mérné a tudását benne. Alkalomadtán már beszéltem is Stephan Lichtsteinerrel erről. Nem zárom ki, hogy ott folytatom. A futballban bármi megtörténhet, de azért várjuk még ki, mit hoz a január” – nyilatkozta Schär a calciomercato.it-nek.

A transfermarkt.de által nyolcmillió euróra taksált védőt 2015 nyaráig köti szerződése a Baselhoz.

R@mbo