Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Puskás Akadémia – Haladás: Csak a győzelem a lényeg

A kiesés ellen küzdő Haladás látogatott Felcsútra, ahol pont vagy pontok begyűjtését tervezték Szentes Lázárék. Ehhez viszont gólt kellett volna szerezni, amit a Haladás nem tett meg, nem úgy a Puskás Akadémia.

Puskás Akadémia – Szombathelyi Haladás 1:0 (1:0)

G: Tischler (35.)

Az első félidőben a hazaiak akarata érvényesült. Náluk volt többet a labda és az ellenfél kapujára is több veszélyt jelentettek. Harsányi Zoltán rendszeresen elfutott a szélen és a Haladás védőit sikerült többször is összezavarnia. Az ő beadása révén Szakály Dénes került ziccerbe, de a lövés a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. Csendesen csordogált a találkozó, amikor Margitics Andor a jobb oldalról beívelte a labdát és Tischler Patrik a kapust megelőzve bólintott a kapu bal oldalába. Az első félidő így hazai előnnyel ért véget.

Kép forrás: www.nemzetisport.hu

A második félidő elején a Haladás egy kicsit harapósabban jött ki. Többet birtokolták a labdát és a 60. perc környékén Zsirai Martin elhúzott a vonal mellett és a lapos beadását Gohér Gergő majdnem a saját kapujába juttatta be, de a hazaiak kapusa időben rávetődött a labdára. Ezen kívül nem volt számottevő lehetősége sem a vendéglátóknak, sem a vendégeknek. Nem volt iram, nem voltak egyéni, váratlan megmozdulások a második félidő második részében. Így a Puskás Akadémia egy igencsak felejthető mérkőzésen behúzta a 3 pontot, és stabilizálta a helyét a középmezőnyben. A Haladás pedig egyre mélyebbre süllyed a maguk által ásott gödörben.

Acsádi Gergő