Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Brazíliából érkezhet Khedira utódja

A Bajnokok Ligája címvédője legkésőbb az idény végén minden bizonnyal elveszíti világbajnok középpályását, Carlo Ancelottinak így mindenképp meg kell erősítenie együttesét. A rutinos tréner 12 millió euróért szerezheti meg a Cruzeiro játékosát.

Kép forrása: fansided.com

Az már szinte biztosra vehető, hogy rövidesen pont kerül Sami Khedira madridi pályafutására, lévén a világbajnok játékos nem fog hosszabbítani a Blancókkal, így legkésőbb nyáron új csapat után nézhet. A szaksajtó már azt is tudni véli, a középpályás a Bayern Müncennél folytatja pályafutását. A fővárosiak trénerének, Carlo Ancelottinak ezért szét kellett néznie a piacon, és a Marca értesülése szerint az olasz tréner már meg is találta célpontját.

A lap úgy tudja, a Bajnokok Ligája címvédője Brazíliából igazolhat, a kiszemelt pedig nem más, mint a Cruzeiro mindössze 21 éves tehetsége, Lucas Silva. A fiatal középpályásért 15 milliót kérne klubja, míg a Real Madrid csak 12-t adna, így egy kör még biztos vár a királyiakra.

Ancelotti dolgát nehezítheti, hogy a Borussia Dortmund, a Chelsea és a Manchester United is figyelemmel kíséri célpontja teljesítményét.

R@mbo