Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Roberto Mancini Van Persie-t akarja!

Alig melegedett be a milánói kispad Roberto Mancini alatt, máris jelentős igazoláson töri a fejét az olasz vezetőedző.

Kép forrása: express.co.uk

Roberto Mancini második időszakát kezdte meg az Internazionale edzőjeként november közepén, és csapata erősítésén azonnal el is kezdett dolgozni. Bár még egy hónap van a téli átigazolási szezon kezdetéig, Mancini máris egyik nagy favoritja, a holland Robin van Persie leigazolásán fáradozik. Még első, az Internél eltöltött éveiben szerette volna az akkor még az Arsenal szolgálatában álló csatárt megszerezni, de Arséne Wenger nem adta semmi pénzért klubja ékkövét. Majd Mancini, Milánóból Manchesterbe tette át székhelyét, a Cityhez, és akkor már olyan közel volt Van Persie, hogy szinte érezni lehetett a tinta illatát a szerződésén. De Wenger akkor sem adta, sokkal többért, mint amit az Inter valaha is adott volna. Inkább odaadta legnagyobb riválisának, a Sir Alex Ferguson vezette Manchester Unitednek, ezzel is bőszítve az olaszt. Ám Mancini nem nyugszik, továbbra is erőteljesen hajt a holland futballistára, de most már Louis van Gaal a MU menedzsere, aki szintén holland, és aligha válna meg soros kedvencétől, akivel a válogatottban is kiválóan szót értettek. Mancini nincs könnyű helyzetben, négy támadójából kettő még nem szerzett gólt az idei bajnokságban, így egy tapasztalt, és gólerős csatárra mindenképpen szüksége lesz. és bizony hamar kell lépnie, mert a MU a hírek szerint hosszabbítana a hollanddal, akinek a szerződése 2016. nyarán jár le. Ezt elkerülendő, januárban vélhetően megteszik tétjeiket Milánóból a manchesteri sztárklubnak. Van Persie hiába 31 éves, értéke még mindig 35 millió euró, amit ha nehéz szívvel is, de alighanem kifizetne a kék-fekete egyesület. A sikerekért bármit.

Demmel László