Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott: Dárdai sorsa két hét múlva végleg eldől

Az oroszok elleni összecsapás után Csányi Sándor beszélt a megbízott kapitány további sorsáról, igaz konkrétumot nem mondott.

Még akadnak kérdőjelek. – fotó: mlsz.hu

Hogyan tovább, Dárdai Pál?

Mint arról mi is beszámoltunk, a Hertha hivatalos oldalának nyilatkozva Dárdai Pál kijelentette, a Szbornaja elleni mérkőzéssel véget ért kapitányi megbízatása, ám Csányi Sándor szavaiból kiderült, közel sem ilyen egyszerű a helyzet. „Dárdai Pál, a válogatott megbízott szövetségi kapitányának sorsa december 1-ig eldől.” Ez alapján valószínűsíthető, hogy a háromoldalú tárgyalás még közel sem zárult le. Dárdai korábban elmondta, olyan döntést szeretne hozni, amelyben senki és semmi nem sérül.

„Büszkeséggel tölt el Puskás utolérése.” – Juhász

A játékosok közül Juhász Roland mérföldkőhöz érkezett, hiszen a Videoton hátvédje az oroszok elleni barátságos mérkőzésen öltötte magára nyolcvanötödik alkalommal a címeres mezt. Ezzel utolérte a „Száguldó Őrnagyot”. Már „csak” Grosics Gyula (86), Király Gábor (92), Fazekas László (92) és a férfiak között rangelső Bozsik József (101) előzi meg a bekket. „Az, hogy a válogatottban utolértem Puskás Ferencet, és most már nekem is 85 meccsem van a nemzeti csapatban, akár csak Öcsi bácsinak, óriási megtiszteltetés számomra, azonban nagyon bízom benne, hogy még jó néhány válogatott meccsel tudom majd gyarapítani ezt a számot.” – mondta Juhász a vidi.hu-n, miután bordarepedéssel futballozta végig a kedd esti összecsapást.

Éles kontraszt és Dárdaiban bízva

Korábban futballozott együtt Dárdai Pállal a válogatottban Dombi Tibor. A boon.hu megszólaltatta a debreceni legendát, aki szerint nem a kapitány-kérdés a legfontosabb kérdés, de az biztos, Dárdai jól végezte a dolgát. „Nálunk mindig is központi téma, hogy ki legyen a szövetségi kapitány, ám véleményem szerint nem ez a legfontosabb kérdés a labdarúgásunkat illetően. Az látszik, hogy Dárdai a közvéleményt maga mellé állította, jól is végezte a dolgát, éles volt a kontraszt Pintér Attila után. Tiszteletben tartom, bárhogyan is dönt, én nem tudok az ő fejével gondolkodni, de nekünk biztosan jó lenne, ha maradna.” – idézi a portál a szélsőt.

Hasonló véleményt formált Garami József. Az MTK mestere Pécsen edzője volt Dárdai Pálnak, így kézenfekvő volt, hogy a kék-fehérekkel bajnoki címet nyerő szakember is véleményt mondjon. „A magam részéről szeretném, ha vállalná szövetségi kapitányként a folytatást, mert kevés olyan magyar edző van most, akit elfogadnak a játékosok, a közönség és a szakma. Ráadásul jó szerepléssel ezúttal ki lehetne jutni az Eb-re. Nincs ugyanakkor könnyű helyzetben, mert bár a szövetségi kapitánykodás csodálatos feladat, amiről nehéz lemondani, fiatal trénerként más szempontjai is vannak, miközben ezeket az érzéseket a későbbiekben is tudná még pótolni. Hamar dönteni fog a családjával – beszélt Dárdai Pálról és a folytatásról a Digi Sporton futó Reggeli Start szerdai adásában Garami József. – Hogy követheti-e magyar edzőkolléga Dárdait a kapitányi székben, ha nem marad? Ez nagyon nehéz kérdés, mert a társadalom szemében lejáratódott a futball, s mi, akik itt dolgozunk a magyar labdarúgásban, annyi hibát követtünk már el mindenki szeme láttára, hogy most nem bíznak bennünk. Fontos lenne, hogy elfogadott kapitányunk legyen, ehhez pedig erős egyéniségű szakemberre lesz szükség. Hogy én mit mondanék, ha mégis megkeresnének? Én már voltam a porondon egyszer, és háromszor kértek fel, ebből kétszer végül nem engem választottak, harmadszorra meg már nem is vállaltam, ezen én már túl vagyok.” – mondta el véleményét Garami a honi futballból érkezőkkel szembeni bizalomvesztésről, illetve saját maga szerepvállalásáról, majd személyes kötődéséről is beszélt, illetve pozitív tulajdonságait is kiemelte Dárdai Pállal kapcsolatban. „Valóban szoros viszony és szakmai egyetértés van Dárdai Pál és énközöttem: még Palcsi édesapja is volt a játékosom. Nagyon örülök, hogy egy pécsi fiú – mert ő az, bárhol is dolgozik éppen – ilyen szép eredményeket ért el játékosként és ilyen jó hatással volt a válogatottra nemcsak mentálisan, hanem szakmailag is. Nem volt véletlen a jó Eb-selejtezős szereplése: stabilizálta a csapat játékát, megtalálta a kulcsembereket, másrészt láttam a válogatottól bátor játékot is bizonyos meccsidőszakokban. Van még néhány játékos, aki sérülés miatt nem állt a rendelkezésre, de a válogatottban ott lenne a helye, meg néhány fiatalnak alulról még be kellene érkeznie idővel, akkor lehet majd ennél ütőképesebb a társaság.”

Gavalovits Sándor