Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Atlético mellőzött sztárját vinné az Arsenal

Spanyol lapértesülések szerint Alessio Cerci Madridból Londonba költözhet, ebben pedig Santi Cazorla játszhatja a kulcsszerepet.

Az Atlético Madrid Diego Simeone külön kérésére, 16 millió euróért szerződtette a Torino szélsőjét, Alessio Cercit, azonban az olasz válogatott klasszis eddig nem sok sót evett meg az argentin tréner irányítása alatt. A 27 éves játékos mindössze nyolc mérkőzésen kapott szerepet, ezért felerősödtek a hangok, melyek szerint távozhat a bajnokcsapattól.

Az AS értesülése szerint Londonból érkezhet a mentőöv, mivel az Arsenal menedzsere, Arséne Wenger komolyan gondolkodik Cerci megszerzésén. A szélső leigazolásában az angolok középpályása, Santi Cazorla lehet a kulcsszereplő, ő ugyanis Simeone bevásárló-listáján igen előkelő helyen szerepel.

Az Arsenalnak iparkodnia kell, mivel a klasszisért rajtuk kívül a Napoli és az Inter is versenybe szállt.

R@mbo