Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jet-Sol liga: Válogatott futballistát igazolt a Dorog

Három labdarúgóval kötött szerződést a bajnokságban jelenleg negyedik Dorogi Diófa SE. Köztük a Kolozsvárról hazacsábított Pinczi Anitát.

Egy év légióskodás után tért haza Pinczi Anita. - fotó: gabeszfotó

Egy év légióskodás után tért haza Pinczi Anita. – fotó: gabeszfotó

Sokáig nem pihenhettek a klubvezetők, hiszen már az őszi szezon befejezése után nekikezdtek a csapat megerősítésének. Ennek következtében ma kora délelőtt három játékos érkezését jelentették be a piros-feketéknél. Kell is az erősítés, mert mint arról beszámoltunk, Ujvári Izabella Ausztriában folytatja, de távozott Tari Tímea is. A védő Székesfehérváron, a Videoton együttesében folytatja pályafutását, Zuzana Cupajova pedig sérüléssel bajlódik.

Az új labdarúgók közül Pinczi Anitát nem kell bemutatni, hiszen korábban stabil tagja volt a sorozatban bajnoki címeket bezsebelő MTK-nak, majd Kolozsváron is bajnok, és kupagyőztes együttesben szerepelt. ugyanakkor egy hosszú éveket kihagyó Vadas Nikolettről illik szót ejteni. Amint azt a bemutatásnál Simonyi András, a Diófa menedzsere elmondta, az akaraterő, a gyorsaság és a technikai képzetség meggyőzte a klub vezetőit, hogy érdemes a korábbi Viktória-futballistát szerződtetni. Szlovákiából is igazolt a csapat, a második vonalban szereplő Érsekújvár középpályását, Veronika Veselkovát szerezte meg. „A Dorogi Diófa csapata kizárólag olyan játékosokat igazol, akik hasznára lehetnek Szabados György vezetőedzőnek. A tréner és a vezetőség közti összhangra jellemző, hogy nálunk nincs olyan, hogy kívánságlista, teljesen ránk van bízva, hogy kikkel erősítjük meg a keretet. Kizárólag olyan játékosokban gondolkodunk, akikben látjuk az akaratot és az alázatot és akik büszkék arra, hogy Dorog városát képviselhetik. Általában sikeréhes fiatalokban, illetve olyan rutinos játékosokban gondolkodunk akik képesek a környezetváltás hatására megújulni. Büszkék vagyunk arra, hogy nálunk lett újra a válogatott keret tagja Vesszős Mercédesz. A Diófában lett nagypályán is jegyzett játékos Csepregi Gabriella és a máshol a pálya szélére szoruló Nagy Ágnes, Tatai Krisztina, Koch Fruzsina, Pintér Violetta. Tőlünk került Ausztriába az addig sokak által ismeretlen Ujvári Izabella és Benkő Mónika is sokadvirágzását éli. A sort persze még lehetne folytatni, de ezt most terjedelmi okokból nem teszem meg. – méltatta a Dorogon folyó szakmai munka eredményeit Simonyi. – Örömmel jelenthetem, hogy 2015 tavaszán is érkeznek olyan labdarúgók, akik tökéletesen beleillenek árigazolási filozófiánkba. Hosszú hónapok tárgyalássorozata után aláírta szerződését hozzánk Pinczi Anita, akit a román bajnok Kolozsvárról igazoltunk. Anita korábban a legerősebb magyar csapatot, az MTK-t erősítette és biztos csapattagnak számított a magyar válogatottban is, ahol többször szerephez jutott. Anita remek felépítésű, profi mentalitású és nem mellékesen nagyon csinos fiatal hölgy. Tőle a hátsó alakzat stabilitását várjuk, csakúgy mint a Viktóriából igazolt Vadas Nikolettől. Vadi még mindig nagyon fiatal, ugyanakkor sérülés miatt mintegy négy évig nem futballozott sehol, azonban egyesületünk mindenben mellé állt és látva akaratát biztosak vagyunk abban, hogy hasznunkra lesz és a pályán újra kiteljesedik játéka. Jellemző rá, hogy rendkívül mozgékony, gyors, technikailag nagyon képzett, ugyanakkor a hosszú kihagyás után még nem nyerte vissza sportformáját, de ismerve Szabados György szakértelmét azt gondoljuk, hogy 2-3 hónap múlva már a régi Vadast láthatják a női futball kedvelői.

Hiányozni fog Ujvári Izabella gyorsasága és góljai. - fotó: Facebook.com/dorogidiofase

Hiányozni fog Ujvári Izabella gyorsasága és góljai. – fotó: Facebook.com/dorogidiofase

Szlovák vonalunk is tovább él és csak olyan légiósokban gondolkodunk akik mentálisan jobbak a magyar átlagnál. A szlovák második vonalból igazoltuk az Érsekújvárban is alap embernek számító Veronika Veselkovat, aki a Szlovák utánpótlás válogatottban is szerepelt, s bár néhány hónapot kihagyott, de látszik rajta, hogy gyorsasága átlagon felüli, munkabírása nagy és 120 százalékon pörög az edzéseken. Középpályásként és támadóként is bevethető , ilyen szintű légiósra nagy szüksége van a magyar női labdarúgásnak.
Nem új játékos de nagy nyereség számunkra, hogy ismét számíthatunk Karina Andruskovára, akit súlyos sérülése és műtéte után hosszú hónapokig nélkülöznünk kellett. Hiányzott számunkra a személyisége és góljai is, így el lehet képzelni mekkora öröm, hogy ismét sorainkban üdvözülhetjük őt.
Bízunk abban, hogy az új játékosaink, illetve az ősszel is itt játszók segítségével sikerül megvalósítani sportszakmai céljainkat és tavasszal is a női NB I üde színfoltja marad a Dorogi Diófa. – mutatta be az új játékosokat Simonyi András.

A Dorog az alapszakasz hátralévő mérkőzésein sorrendben a Ferencváros, a Viktória és az MTK ellenében lépnek majd pályára tavasszal.

Gavalovits Sándor