Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bogdánt sztárklub vinné, Balotellinek egy sérülés nyithat utat – körkép

A magyar kapus teljesítményével kivívta a Liverpool edzőjének a tiszteletét, aki le is igazolná őt, más források szerint Brendan Rodgers ellenben a Barcelona hálóőrére vetett szemet. Mario Balotellit egy sérülés mentheti meg rémálmából, az Arsenalhoz brazil bekk érkezik, a Real Madrid pedig nyáron túladhat francia sztárjátékosán. Íme, a nap legfontosabb átigazolási hírei.

Kép forrása: Daily Mail

Kép forrása: Daily Mail

Anglia

Manchester United: A Daily Star úgy tudja, a Southampton védője, Nathaniel Clyne nagyon kellene a Vörös Ördögöknek, akik 27 millió eurót sem sajnálnának érte. Az Express közben arról ír, Louis van Gaal honfitársát, Memphis Depay-t (PSV) is kinézte magának.

Arsenal: Immár biztosra vehető a Villarreal védőjének, Gabriel Paulistának az érkezése. A bekk 15 millió euróért költözhet az Emiratesbe. A londoniak középpályása, Francis Coquelin egyelőre kivár a hosszabbítással, ugyanis meg szeretné tudni, mennyire számítanak rá a kezdőcsapatban – írja a People.

Liverpool: A Vörösök az idény végéig kölcsönvennék a Barcelona kapusát, Marc-Andre ter Stegent (Mirror). A Daily Mail ellenben arról ír Brendan Rodgersnek olyannyira tetszett Bogbán Ádám teljesítménye, hogy el is hozná a magyar kapust a Boltontól.

Everton: A TMW arról ír, a Corinthians támadója, Alexandre Pato pótolhatja a Sampdoriához távozó Samuel Eto’o-t.

Tottenham: A fővárosiak új szerződést kínálhatnak egyik legjobbjuknak, Harry Kane-nek, míg Mauricio Pochettino 6,5 millió eurós ajánlatot tehet a Burnley gólfelelőséért, Danny Ingsért – állítja a Daily Mail.

Aston Villa: Négy és fél évvel meghosszabbította szerződését a birminghamiek Liverpoollal szóbahozott középpályása, Fabian Delph.

Queens Park Rangers: Jutányos áron, mindössze 1,3 millió euróért a Monaco bolgár támadója, Dimitar Berbatov érkezhet – írja a Daily Star.

Spanyolország

Real Madrid: Angol lapértesülések szerint az idény végén Carlo Ancelotti túladhat francia válogatott támadóján, Karim Benzemán.

Athletic Bilbao: A Daily Star úgy tudja, a baszkok a nyárig nem akarják elengedni védőjüket, Aymeric Laportét. A 26,5 millió euróra tartott bekket a Manchester United vinné.

Valencia: A Denevérek edzője, Nuno Santo megerősítette, távozni fog az együttestől Joao Pereira, valamint a Manchester Citytől kölcsönkapott Bruno Zuculini is.

Real Sociedad: David Moyes korábbi klubjából, az Evertonból igazolna, a célpontja pedig Steven Pienaar lenne – állítja a Mirror.

Villarreal: Az Arsenal ifjú támadója, Joel Campbell az idény végéig, kölcsönben a spanyolokat fogja erősíteni.

Olaszország

Juventus: Olasz lapértesülések szerint nyáron igazi sztártámadó érkezhet Torinóba, a kiszemeltek Radamel Falcao (Manchester United), illetve Edinson Cavani (PSG). Angol lapok közben arról írnak, az Inter csatára, Pablo Daniel Osvaldo a tavaszra visszatérhet a bajnokcsapathoz.

AC Milan: Az olasz lapok szerint Filippo Inzaghi ultimátumot kapott, amennyiben a Lazio elleni kupa-mérkőzést is elbukják a lombardok, úgy a trénernek mennie kell. Az egykori kiváló támadó helyét Luciano Spalletti veheti át.

Lazio: Filip Djorjevic sérülése miatt a fővárosiak mentőövet dobhatnak a Liverpool támadójának, Mario Balotellinek – írja a Mirror.

Inter: Roberto Mancini kispadot válthat, a rutinos trénert ugyanis a Paris Saint-Germain szemelte ki – írja a Tuttosport.

Parma: Antonello Preiti technikai igazgató elmondta, komolyan gondolkodnak a Lyon korábbi, az Al-Gharafa jelenlegi támadójának, Lisandro Lopeznek a szerződtetésén.

Németország

Werder Bremen: Német lapértesülések szerint a Farkasok megpróbálkoznának a Chelsea mellőzött támadójának, Andre Schürrlének a leigazolásával.

Borussia Dortmund: A transfermarkt.de úgy tudja, az Al-Ain 23 éves játékosa, Omar Abdulrahman is felkerült Jürgen Klopp listájára.

R@mbo