Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Újabb hazai sztár igazolt vissza

Az Egyesült Államok válogatottjának egyik újabb sztárja döntött úgy, hogy érdemes a Major League Soccer-ben folytatnia a játékot.

www.sbisoccer.com

www.sbisoccer.com

Ez a játékos pedig nem más, mint Juhász Roland korábbi Anderlechtes csapattársa, Sacha Kljestan. A szerb származású középpályás hasonlóképpen járt, mint a Videoton védője. Juhász is egyik pillanatról a másikra vált nem kívánatossá a brüsszeli csapatban, ahogy cikkünk főszereplője is. Kljestan 2010-es érkezése óta alapember (na és egyszeres bajnok) volt az Anderlechtnél, ám idén perifériára került.

Így hát kapva kapott az alkalmon, az újra csapatépítésbe fogó New York Red Bulls, és több hetes egyeztetés, alkudozás végeztével sikeresen csábította haza Kljestant. Minderről így beszélt a szerződtetést bejelentő Ali Curtis sportigazgató:
„Volt több változó, ami közbe jött a folyamat alakulása során. Végül, mint már tudjuk, Sacha a fedélzetre került. Fel vagyok dobva, hogy Sacha csatlakozott a klubhoz.” – dicsekedett, a new yorki sportvezető.

Balogh József