Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ronaldo nélkül is hengerelt a Real Madrid – videóval

A Real Sociedad hiába szerezte meg már az 1. percben a vezetést, ez is kevés volt, a baszkokat végül 4-1-re így is kiütötték a Cristiano Ronaldót nélkülöző fővárosiak. Az új szerzemények – Martin Ödegaard, illetve Lucas Silva – egyelőre még a keretbe sem kerültek be a BL-címvédőnél.

Kép forrása: AS

Kép forrása: AS

Real Madrid – Real Sociedad: 4-1 (2-1)
Gólszerzők: James (3.), S. Ramos (37.), Benzema (52., 77.) ill. A. Elustondo (1.)

Nem mindennapi módon vette kezdetét a találkozó, előbb Aritz Elustondo bólintott szögletből a hálóba (0-1), majd James Rodriguez egalizált, Marcelo beadását fejelte a rövid felsőbe a kolumbiai, 1-1. Szinte azonnal jöhetett volna az újabb pofon a hazaiak számára, Sergio Canales azonban lemaradt Esteban Granero labdájáról, majd a túloldalt Gerónimo Rulli élt jól a játékkal, két ízben is a legjobbkor mozdult ki a kapus. Alig negyed óra után komoly érvágás érte a vendégeket, Carlos Vela vált ki, David Moyes így elvesztette házi gólkirályát.

A játékrész derekához közeledve Karim Benzema kapott forintos labdát Jamestől, a francia támadó azonban nem tudta mattolni Rullit, így maradt az 1-1. A 28. percben James duplázhatott volna, de a kolumbiai löketét Rulli valahogy kiöklözte, majd Gareth Bale fejesét szemmel verte az argentin hálóőr. A hajrára fordulva aztán megjött az előny, Benzema próbálkozását még védte Rulli, a kipattanót azonban Sergio Ramos már a hálóba vágta, 2-1. A félidő végéhez közeledve Bale sokkolta a publikumot, hatalmas ziccerben volt önző a walesi, és végül nem is sikerült bevennie az üresen tátongó kaput.

A fordulás után gyorsan eldőlt a három pont sorsa, Benzema és Bale mutatott be gyönyörű játékot, amelynek végén a francia gurított a hálóba, 3-1. A kétgólos előny birtokában sem dőltek hátra a hazaiak, előbb Inigo Martínez mentett a gólvonalról, majd Rulli veszekedett több ízben is a védőkkel. A 68. percben már a vendégek is eljutottak a kapuig, Iker Casillasnak azonban nem kellett aggódnia, Imanol Agirretxe fejese célt tévesztett.

Szűk negyed órával a vége előtt Benzema mutatta be, miért is tartják számon a klasszisok között, hatalmas gólt tekert a hosszú felsőbe a francia támadó, 4-1. A hajrára fordulva Bale törhetett egyedül kapura, de tartott az átok, a walesi ezúttal sem tudott mit kezdeni Rullival. A legvégén az argentin hálóőr még egy nagy bravúrt bemutatott, így a baszkok megúszták egy négyessel a madridi kirándulást.

http://www.dailymotion.com/video/x2g372t_real-madrid-vs-real-sociedad-4-1-full-highlights-31-01-2015-la-liga-hd_sport

R@mbo