Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Rangadók hétvégéje – előzetes

A Spanyol bajnokság 25. fordulóját rendezik a hétvégén, több felsőházi és alsóházi rangadóval. 

laliga1
Pénteken egy mérkőzés kerül megrendezésre, az Espanyol fogadja a Córdoba gárdáját. A hazaiak stabilan a középmezőnybe tartoznak, előre nem igazán nézhetnek, mert beláthatatlan a távolság, maguk mögé azonban még kell nézelődni, mert hét pontra vannak a kiesőhelytől és egy nagyon rossz sorozattal még bajba is kerülhetnek. A vendégek a sereghajtók, így természetesen csak a három pont az elfogadható számukra.

Szombaton lép pályára a Barcelona a Granada otthonában. A katalánoknak a múltheti vereség után kötelező nyerni vagy akár ki is szállhatnak a bajnoki címből, ha a Real Madrid nyer. A hazaiaknak is fontos a győzelem, mert az utolsó előtti helyen tanyáznak. Mondjuk pont nem Messiék ellen kötelező a három pont, de most ellenük is muszáj lenne legalább 1 pontot elcsípni. A mai nap lesz még két alsóházi rangadó is a Vallecano – Levante és az Almeria – Deportivo. A Vallecano várhatja a legkedvezőbb helyzetből a fordulót, hiszen egy esetleges vereséggel is bennmaradást érő helyen tanyáznának, de úgy gondolom, hogy a kiesés elkerüléséhez ez a nagyon fontos három pont lehet, akárcsak a vendég Levante számára. Az utóbbi mérkőzésről pedig mindkét csapat bennmaradó helyen van, de ha rosszul alakul számukra több tényező is, akkor könnyen ott találhatják magukat. A játéknap utolsó mérkőzése a Malaga – Getafe. A hazaiak rettentő formában voltak, de múlthéten óriási sikert aratva a Barcelona otthonába törték meg ezt a rossz sorozatot. A Malaganak egy remek sorozattal akár még esélye is lehet az Európa Ligára odaérni, persze ehhez, kell az is, hogy a Villarreal ne teljesítsen jól. A Getafének pedig minden egyes pontra szüksége van a kiesés elkerüléséhez, mert csak négy pontra vannak a kiesést jelentő 18. helytől.

Vasárnap pedig jön a két felsőházi rangadó két jónak ígérkező mérkőzéssel kiegészítve. Délben játszik a Valencia a Real Sociedaddal. A hazaiak a Bajnokok Ligája indulásért vívnak nagy harcot a vendégek pedig szeretnék minél több ponttal befejezni a bajnokságot a kezdeti rossz rajt után. A nap legkevésbé várt találkozója az Eibar – Bilbao mérkőzés. Ha már alsó és felsőházi rangadókról beszélünk, akkor ez a középmezőny rangadója. Ugyanis a 11. fogadja a 12.-et és mindkét gárda 27-27 ponttal áll. Ezután pedig jön a két legjobban várt mérkőzés, a Sevilla – Atlético Madrid és a Real Madrid – Villarreal. Az előbbi érdekes lehet a csapatok fáradtsága miatt, hiszen mindkét csapat Európai kupa mérkőzést játszott a hét közben. A Sevilla jól hangolt, az Atleti viszont nagyon nem, 1-0-ás vereséget szenvedett a Bayer Leverkusen otthonában. Az edzők elmondása szerint mindketten rotálni fognak, de csakis a három pont az elfogadható számukra. Egy hazai siker vagy egy döntetlen esetén Mandzikucék nagy valószínűséggel kiszállnak a bajnoki címért folytatott küzdelemből. A játéknap másik rangadóján a Real Madrid az egyértelmű esélyes, pláne, hogy a Villarrealnak rengeteg mérkőzést kellett és még kell is játszani 3-4 naponta folyamatosan, így egyre fáradtabbak a játékosok, a rotálás ellenére is. A Realnak csak erre a mérkőzésre kell koncentrálna, a Villarrealnak pedig még a szerdai Barcelona elleni kupa visszavágóra is, ahol két gólos hátrányból kéne felállniuk. A Királyiaknak kötelező a győzelem és meglepetés lenne, ha nem jönne össze. A gödörből már kilábaltak, ráadásul a katalánok múltheti bakijával újra négy pontos az előnyük, és lassan itt az El Clásico is, amibe jobb belemenni egy olyan előnnyel ami egy vereség után is előny marad.

Hétfőre egy találkozó maradt, az Elche fogadja a Celta Vigót. A hazaiaknak fontos lenne a három pont, ugyanis csak 1 pontra vannak a kieséstől, de pont a legrosszabbkor jött nekik ez a mérkőzés, mert a Celta Vigo pont most kezd visszatérni a helyes útra. Érdekes találkozó kerekedhet belőle.

A hétvége összes mérkőzése:
Péntek:
20:45 Espanyol – Córdoba

Szombat:
16:00 Granada – Barcelona
18:00 Vallecano – Levante
20:00 Almeria – Deportivo
22:00 Malaga – Getafe

Vasárnap:
12:00 Valencia – Real Sociedad
17:00 Eibar – Athletic Bilbao
19:00 Sevilla – Atlético Madrid
21:00 Real Madrid – Villarreal

Hétfő:
20:45 Elche – Celta Vigo

Szajevics Patrik