Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Majdnem kétéves átkot tört meg a Chelsea!

Ma délután játszották Angliában, a Ligakupa fináléját. A Chelsea, és a Tottenham döntőbe jutásának köszönhetően a meccs ráadásul egy londoni rangadó volt, ami a sorozat győzteséről hivatott dönteni.

www.facebook.com

www.facebook.com

Angol Ligakupa – Döntő
Chelsea – Tottenham Hotspur
Igazi szezonközepi, erőltetett kupadöntőcskét produkált a két egylet. Az esélyek egyértelműen a PL listavezető Chelsea mellett szóltak, akik meg szerették volna most már törni a klub 2013 óta tartó trófeamentességét. Természetesen a Spurs-t nem szabadott leírni jó előre, ugyanis a „Sarkantyúsok” manapság szinte szárnyakat kaptak az ifjú Harry Kane vezetésével. Ám mint tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat…

Az első félidő hajrájában John Terry szerzett vezetést a Chelsea számára. A lassacskán igazi veterán védő szokásához híven pontrúgás után, de most nem fejjel volt eredményes.

A második játékrészre a „Kékek” „betolták a buszt”, amely ismét nyerő taktikának bizonyult José Mourinho, és játékosai tálalásában. A határozott védekezés pedig teljesen meddővé tette, a Spurs mezőnyfölényét.

A találkozó, és a Ligakupa sorsa az 56. minutumban dőlt, amikor Diego Costa értékelhetetlen lövésébe Kyle Walker ért bele, így elérve egy kellemetlen öngólt.

Végeredmény: 2-0
Gólszerzők: Terry (45. perc), Walker (56.-öngól)

https://www.youtube.com/watch?v=16wVbiqSZhs

Balogh József