Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: Nyögvenyelős Fradi-siker Dunaújvárosban – eredmények, tabella

Lendületes játék, kihagyott helyzetek, kapufák jellemezték a Ferencváros dunaújvárosi vendégjátékát, amelyet Lamah gólja döntött el.

fotó: nso.hu

fotó: nso.hu

Egyetlen játékos volt a két csapatban, aki a legutóbbi Dunaújvárosban lejátszott bajnokin is pályán volt. Gera Zoltán maradt meg hírmondónak a 2003 tavaszán 2-2-es végeredményt hozó összecsapáson pályára lépők közül, igaz a Dunaújváros szakmai stábjában megtaláljuk Bita Lászlót és Salamon Miklóst, akik még szintén a pályán voltak részesei annak a mérkőzésnek. Nagyot fordult a világ azóta, hiszen mindkét csapat megjárta a poklot is, mielőtt vasárnap újra pályára léptek egymás ellen az újvárosi stadionban. Jól kezdett Dobos Barna együttese, ám tíz perc után a Ferencváros kezdett fölényt kialakítani, melyet egészen a lefújásig megtartott. Azt azonban nem lehet állítani, hogy gólerősen is futballoztak Thomas Doll tanítványai, lévén előbb Lamah, majd Böde hagyott ki ajtó-ablak helyzetet, nem sokkal később Varga ívelt keresztbe, hogy aztán Lamah élesen csapódó lövése kerülje el másfél-két méterrel Nagy Gergely kapuját. Azonban félóra múltán megszerezte a vezetést a Fradi. Varga adott be jobbról, Hidvégi ösztönösen középre passzolt, ahol csak Lamah várta a játékszert, majd két védő között csellel tisztára játszotta magát, és lőtt a kapuba. A folytatásban hiába próbálkozott a Dunaújváros, Dibusznak nem akadt védenivalója. Fordulás után egy röpke időszakot leszámítva továbbra is a zöld-fehérek domináltak, aminek következtében egyre-másra vezethették Nagy kapujára a labdát, de a legtöbbször vagy Nagy védett, vagy a támadók hibáztak, főként Böde volt kissé indiszponált a befejezéseknél. A legnagyobb vendéglehetőséget előbb Gera hagyta ki, miután lövését Nagy bravúrral tolta a lécre, a lepattanót pedig Böde lőtte kapufára. Ezzel tulajdonképpen el is lőtte a puskaporát a Fradi. A hajrában Böde még kétszer próbálkozott, de mindkét alkalommal Nagy Gergely kezében halt el próbálkozása. Ezzel a sikerrel sorozatban nyolcadik bajnokiján maradt veretlen a Ferencváros, amely így megelőzte a Diósgyőrt, és feljött a Loki mögé.

Dunaújváros – Ferencváros 0-1 (0-1)
Dunaújváros, 3500 néző, vezette: Solymosi Péter (Berettyán Péter, Király Krisztián)
Dunaújváros: Nagy G. – Villám B., Farkas V., Lázár Zs., Hidvégi – Csehi T., Papp M. (Orosz M., a szünetben), Böőr (Jakab D., 88.), Nikházi, Petneházi – Eppel (Godslove, 72.)
Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Mateos, Nalepa – Hajnal (Gyömbér G., 67.) – Somalia, Lamah (Ugrai, 87.), Gera, Ramirez – Varga R. (Nagy Dániel, 72.), Böde
g.: Lamah (32.)
s.:

A forduló további eredményei:
MTK – Paks 3-1
Haladás – Diósgyőr 1-1
Kecskemét – Pápa 3-2
Nyíregyháza – Honvéd 2-0
Puskás Akadémia – Debrecen 0-1
Újpest – Pécs 0-2
Győr – Videoton 2-2

A bajnokság állása:
1. Videoton 45 p., 2. MTK 39 p., 3. DVSC 34 p. (+15), 4. Ferencváros 34 p. (+12), 5. Diósgyőr 33 p., 6. Paks 28 p. (+10), 7. Újpest 28 p. (+2), 8. Kecskemét 25 p., 9. Puskás AFC 24 p. (7 gy.)*, 10. Győr 24 p. (6 gy.)*, 11. Nyíregyháza 18 p., 12. Pápa 14 p., 13. Honvéd 13 p. (-12), 14. Pécs 13 p. (-16), 15. Dunaújváros 13 p. (-18)**, 16. Haladás 12 p.
* Azonos pontszám esetén a több győzelem rangsorol
** A Dunaújvárostól 1 pont levonva

A góllövőlista élmezőnye:
17 gólos: Nikolics Nemanja (Videoton)
7 gólos: Tischler Patrik (Puskás AFC), Bebeto (Kecskemét)
6 gólos: Rudolf Gergely (Győri ETO), Böőr Zoltán (Dunaújváros), Tisza Tibor (Debrecen), Kanta József (MTK), Böde Dániel (Ferencváros), Benjamin Lauth (Ferencváros), Bartha László (Paks), Simon Krisztián (Újpest)
5 gólos: Priskin Tamás (Győri ETO), Pátkai Máté (Győri ETO), Juhász Roland (Videoton), Kovács István (Videoton), Könyves Norbert (Paks), Miroslav Grumic (Diósgyőr), Georges Griffiths (Diósgyőr), Souleymane Youla (Honvéd)

Gavalovits Sándor