Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Benitez nem hosszabbít, Angliáról álmodozik

Rafa Benitez 2013 óta irányítja a Napoli együttesét, ahol az év végén lejár a szerződése. Jelenlegi csapata a harmadik a bajnokságban , ami BL induló helyet jelentene. Azonban ez sem elég a maradáshoz.

Forrás:www.bbc.co.uk

Forrás:www.bbc.co.uk

Benitez, olasz információk szerint nem szeretne hosszabbítani a nápolyiakkal, vissza szeretne térni a szigetországba, konkrétabba volt csapatához a Liverpoolhoz. A spanyol tréner 2004 és 2010 között irányította már a “Vörösöket”, mi több 2005-ben Bajnokok Ligája győzelemig is vezette együttesét.

Korábban a hírek arról szóltak, hogy Beniteznek kifele áll a szénája Nápolyból, azonban az elmúlt időszakban stabilizálta a csapatot.

A merseyside-i kaland a végére, közel sem lett olyan sikeres mint amilyennek indult, így nem biztos, hogy a csapat szurkolói örülnénk az újra egyesülésnek, valamint a váltásba a jelenlegi menedzsernek Brendan Rodgersnek is lenne egy-két szava, ugyanis eddig elégedettek az angol munkájával a klubnál.

Herczeg Zsolt