Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLSZ: Német szakmai igazgató érkezett

Széles látókörű, sokat tapasztalt német szakembert nevezett ki a magyar szövetség a sportigazgatói posztra. Bernd Storck szinte a teljes futballunkra figyel majd.

Bernd Storck. - fotó: olympiacos.org

Bernd Storck. – fotó: olympiacos.org

Kedden jelentette be az MLSZ, miszerint az 52 esztendős Bernd Storck lesz a magyar futball új sportigazgatója. Ezt a posztot korábban Nyilasi Tibor töltötte be, aki Dárdai Pál kinevezésével a felnőtt válogatott szakmai stábjához csatlakozott. Storck korábban megjárta a Bochum és a Dortmund együttesét is játékosként. A Borussiával 1989-ben német kupát nyert. Később másodedzőként segítette Jürgen Röber munkáját a Hertha BSC-nél 1996 és 2002 között. A berliniek ezen időszak alatt megjárták a Bajnokok Ligáját is, illetve ekkor került a kék-fehérekhez Király Gábor és Dárdai Pál is. A német szakember később követte Röbert a Partizan Beogradhoz, majd „saját lábára állt” és előbb az FK Almati, illetve a kazah U21-es válogatott kispadján is ült. De vezette a kazahok felnőtt nemzeti csapatát is, mielőtt 2012 és 2014 között az Olympiakos Pireus utánpótlásában kezdett dolgozni. „A Szövetség vezetése 2015 márciusától Bernd Storckot bízza meg az utánpótlás sportigazgatói feladatkör ellátásával, a következő három esztendőben. Az 52 éves német szakember feladatai közé tartozik a magyar utánpótlásfutball egészének fejlesztése, a Double Pass vizsgálati eredményeinek felhasználásával elkészült utánpótlásképzés-koncepció gyakorlati végrehajtása, az akadémiai rendszer működésének szakmai felügyelete és koordinálása, valamint az A-válogatott szakmai támogatása is.” – tudatta a magyar szövetség Twitter-oldala.

Gavalovits Sándor