Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszú idő után Aston Villa siker, a Soton hívek is örülhettek

A kiesés ellen küzdő Aston Villa Gera Zoltán volt csapatát a West Bromot látta vendégül. Eközben a Hull Citynél vendégeskedett, a héten Adam Johnson miatt reflektor fénybe kerülő Sunderland. A “Szentek” pedig újra magukra próbáltak találni a Crystal Palace ellen.

Forrás: www.facebook.com

Forrás: www.facebook.com

Aston Villa – West Bromwich Albion 2-1 (1-0)
G:
Agbonlahor (22.), Benteke (90+4. bün.) ill. S. Berahino (66.)

Nagy elánnal kezdte a mérkőzést a hazai csapat, több veszélyes helyzetet ki tudtak alakítani Foster kapuja előtt. Fölényüket a 22. percben gólra is váltották, Agbonlahort indította Benteke, aki a kapus lábai között a hálóba juttatta a labdát. Így egy gólos előnnyel vonulhattak a szünetre Tim Sherwood fiai. Az Aston Villa a második félidőben is magához ragadta a kezdeményezést, ám a WBA Berahinonak köszönhetően egyenlíteni tudott, a félidő feléhez közeledtével. Ám a slusszpoén a végére maradt, ugyanis Foster szabálytalankodott Lowtonnal szemben a tizenhatoson belül, Jonathan Moss játékvezető pedig büntető ítélt a hazaiak javára, amit Benteke magabiztosan értékesített. Ezzel a győzelemmel az Aston Villa átmenetileg elmozdult a kiesést jelentő poziciókról.

Hull City – Sunderland 1-1 (1-0)
G:
N’Doye (15.) ill. Rodwell (77.)

Már a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést a Hull. A 15. percben meg is érkezett az első hazai találat, Huddleston a tizenhatos sarkáról végezhetett el egy szabadrúgást, amit élesen bevágott a kapu elé. N’Doye volt a legszemfülesebb, aki beletette a lábát a labdába, így az Pantilimon kapujába vágódott. 1-0-ás Hull előnnyel mehetettek pihenőre a felek.  A második játékrészben feléledt a vendég csapat és a 77. percben egyenlíteni tudtak, egy bal oldali van Aanholt beadásra Rodwell érkezett. A továbbiakban az eredmény már nem változott, a pontosztozkodással mindenkét csapatnak lesz még izgulnia valója a bent maradás miatt.

Southampton – Crystal Palace 1-0 (0-0)
G:
Mané (83.) ill. –

Az első félidő inkább a “Szentekről” szólt, 9 lövést eresztettek kapura, azonban ezek rendre cél tévesztettek. A vendégek csak  nyomozták a labdát, a Southampton kapuja nem forgott veszélyben, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak a felek a szünetre. A második játékrészben sem változott sokat a játék képe, néhány Crystal Palace felvillanáson kívül, a Southampton akarta érvényesült. Fölényük a 83. percben góllá is érett, Ward-Prose távoli bombáját még hárítani tudta Speroni, azonban a kipattanó pont Mané elé került, aki nem kegyelmezett, 1-0, amivel ki is alakult a végeredmény. A “Szentek” ezzel a győzelemmel feljöttek a tabella 5. helyére, így továbbra is élnek a nemzetközi kupaszereplésről szőtt álmok. 

Herczeg Zsolt