Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz Kupa: Nem bírt egymással a Lazio és a Napoli – videóval

A Lazio ugyan előnyt szerzett, de a Napoli egyenlíteni tudott, ezzel pedig Rafael Benítez tanítványai nagyon jó jelekkel várhatják a visszavágót.

Kép forrása: Facebook/Lazio

Kép forrása: Facebook/Lazio

Olasz Kupa elődöntő, első mérkőzés:
Lazio – Napoli: 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Klose (33.) ill. Gabbiadini (58.)

A sorozat legutóbbi három kiírásának győztesének találkozóját a hazaiak kezdték jobban, Stefan De Vrij bólintott első lépésként egy szögletet követően a kapufára. A rómaiak ezt követően is kissé fölényben játszottak, ennek pedig a 33. percben meg is lett az eredménye, Felipe Anderson labdájából Miroslav Klose köszönt be, 1-0. A játékrész végén aztán Gonzalo Higuaín egyenlíthetett volna, de ordító helyzetben hibázott az argentin, majd a hazaiaktól a legvégén Felipe Anderson is pontatlan volt.

A fordulás után David Lopez rögtön egy keresztléces bombával jelezte, még közel sincs vége a mérkőzésnek, a fokozódó vendég nyomás pedig végül az 58. percben góllá is érett, akkor Manolo Gabbiadini passzolt a hálóba, 1-1. Ezt követően is inkább a Napoli szabta meg a játék ritmusát, de hiába volt a fölény, a győzelmet nem sikerült kiharcolni, pedig egy ízben Jonathan De Guzmán közel kerülhetett volna ehhez.

Az első felvonás így 1-1-es döntetlennel zárult, ezzel pedig a dél-olaszok várhatják jobb előjelekkel az április 7-ére kitűzött visszavágót.

https://www.youtube.com/watch?v=5t8zFaxmv5c

R@mbo