Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Légióssors: „A szívemre hallgattam…” – Otigba Kenneth

Nemet mondott Dárdai Pálnak, mert a nigériai meghívót várja Otigba Kenneth, a Heerenveen futballistája. A védő most kifejtette álláspontját, miért utasította vissza a magyar válogatottat.

A jövőben Nigéria mezében léphet pályára Otigba Kenneth - fotó: sport.hir24.hu

A jövőben Nigéria mezében léphet pályára Otigba Kenneth – fotó: sport.hir24.hu

Egy nigériai újság készített interjút az utánpótlás szinten magyar válogatott Otigba Kenneth-tel. Ebben többek között szó esett a magyar válogatottságról is. Otigba kifejtette családja és ügynöke tanácsát is kikérte, mielőtt döntött volna. Elárulta, szívére hallgatott, amikor Nigériát választotta. „Egész pályafutásom során új célokat állítottam magam elé: kerüljek be a Heerenveen első csapatába, egyszer kerüljek be egy Premier League-csapatba, illetve tegyek meg mindent azért, hogy a Szuper Sasok zöld mezét magamra ölthessem. A magyar utánpótlás-válogatottakat jártam végig, de akkor még más szinten futballoztam – fogalmazott a védő a Supersportnak adott interjújában. – Most meghívót kaptam a magyar nemzeti csapatba, de a szívem mélyén tudtam, hogy nem lennék boldog, ha Magyarországot képviselném. Beszéltem édesanyámmal, a többi családtagommal és a menedzseremmel is. Mindannyian azt mondták, kövessem a szívem parancsát. A szívem pedig Nigériáért dobog.”

Miután Magyarországon nőtt fel Otigba, ráadásul anyai ágon kettős állampolgár, így dönthetett volna a magyar nemzeti tizenegy mellett is. Megérti ugyanakkor, hogy sokan nehezen emésztik meg döntését. „Hogy őszinte legyek, megértem azokat, akiknek nem tetszik a döntésem. De azt is tudom, hogy nekem nem az ő véleményük számít. A számomra fontos emberek azt tanácsolták, hallgassak a szívemre, és így is tettem.” – mondta az interjút készítő Calvin Emeka Onwukának. Majd beszélt csapattársáról, Uche Nwoforról, aki sokat mesélt a nigériai válogatottról. „Sokat mesélt arról, milyen klassz érzés a nigériai válogatottban játszani, és milyen jó lenne, ha én is vele tarthatnék. Nagyon feldobott, amikor a világbajnoki közvetítésekben láthattam őt Argentína ellen pályára lépni. Az én klubtársam ilyen messzire jutott… Elképesztő. A világbajnokságról elhozta nekem a Szuper Sasok mezét, amelyet azóta is gyakran viselek.”

Így tehát már biztosan nem látjuk magyar pályán, vélhetően csak ellenfélként.

Gavalovits Sándor