Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Újfent kikapott a Toronto – eredmények

Megszerezte első idei győzelmét a Chicago Fire, mely a szintén nyeretlen Pihilodelphia ellen lépett pályára, míg a Real Salt Lake a Toronto legjobbjainak “intett be”. Folytatás jövő héten…

11084048_10152664107991805_8557903934951290966_o

Chicago Fire – Philadelphia 1-0 (1-0)
G:
 Adailton (37.) ill. 
Kiállítás:  ill. Fred (72.)

A Chicago Fire nyerte meg a nyeretlenek csatáját. Mindkét csapat pocsék szezonrajtot tudhat magáénak, s a mutatott játékkal sem lehetnek elégedettek a szurkolók, ám ezúttal a hazai hívek örülhettek, ugyanis Adailton csúsztatása mint kiderült három pontot ért. A Fire több helyzetet alakított ki, míg a vendégek igazán kaput sem találtak, igaz a második félidőt igen megnyomták, ám ez is csak a mezőnyben, labdabirtoklásban mutatkozott meg. Ráadásul tíz emberrel fejezték be a meccset, Fred mindössze öt percet töltött a pályán, becserélése után nemsokkal mehetett is zuhanyozni egy durva belépő gyanánt. A Fire ezzel megszerezte első győzelmét, első pontjait, míg a Philodelphia szurkolóknak továbbra is be kell érniük az első két körben megszerzett két ponttal.

Real Salt Lake – Toronto FC 2-1 (1-0)
G
: Mulholland (38.), Allen (89.) ill. Goncalves (88.)

Teljesen kiegyenlített csatát vívott egymással a két csapat, ám a helyzeteivel jobban sáfárkodott a Real Salt Lake, mely gyors gólváltást követően zsebelte be a három bajnoki pontot. A 38. perctől fogva a Toronto FC, melytől sokat várnak, s igen csak jól erősített, futhatott az eredmény után. Úgy festett, hogy egy gólos meccsen dől el a pontok sorsa, ám a végjáték forgatókönyve nem volt ilyen egyszerű. A 88. percben Goncalves révén sikerült egyenlíteni, ám az öröm nem tarthatott sokáig, egy perc sem telt el, s a csereként beálló Allen talpra ugrasztotta a hazai publikumot. A Real három meccs után veretlen, míg a Toronto a nyitómeccsen begyűjtött három pont után két vereséget számlál…

A hétvégi forduló eredményei:
New England – San Jose Earthquakes 2-1
Montreal Impact – Orlando City 2-2
New York City – Sporting Kansas 0-1
D.C. United – Los Angeles Galaxy 1-0
Columbus Crew – New York Red Bulls 1-2
Vancouver Whitecaps – Portland Timbers 2-1
Houston Dynamo – Colorado Rapids 0-0
FC Dallas – Seattle Sounders 0-0

A folytatásban, jövő héten:
ápr. 4. 01:00 Orlando City – D.C. United (Eurosport 2)
ápr. 4. 21:00 Chicago Fire – Toronto FC  (Eurosport 2)
ápr. 5. 01:00 Colorado Rapids – New England
ápr. 5. 04:00 Seattle Sounders – Houston Dynamo
ápr. 5. 04:00 Vancouver Whitecaps – Los Angeles Galaxy
ápr. 5. 04:30 Portland Timbers – FC Dallas
ápr. 5. 23:00 San Jose Earthquakes – Real Salt Lake  (Eurosport)
ápr. 6. 01:00 Sporting Kansas – Philadelphia  (Eurosport )

A góllövőlista élmezőnye:
1. Dempsey (Seattle Sounders) 3 gól
1. Perez (FC Dallas) 3 gól
1. Rivero (Vancouver Whitecaps) 3 gól
1. Wondolowski (San Jose Earthquakes) 3 gól
1. Adi (Portland Timbers) 3 gól
6. Altidore (Toronto) 2 gól
6. Aristeguieta (Philodelphia) 2 gól
6. Martins (Seattle Sounders) 2 gól
6. Keane (Los Angeles Galaxy) 2 gól
6. Sam (New York Red Bulls) 2 gól
6. Rowe (New England Revolution) 2 gól
6. Kaká (Orlando City) 2 gól
6. Opara (Sporting Kansas) 2 gól
6. Wright-Phillips (New York Red Bulls) 2 gól

Végezetül pedig a bajnoki tabella:

mdioANDG

Őszi Ádám