Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az olaszok felkészültek Kane-ből

Ma este igazi szuperragadót rendeznek, a válogatott játéknapok jegyében. Az olasz, és az angol nemzeti csapat felkészülési mérkőzésen találkozik, amely egyfajta visszavágója lehet a két gárda nyári vb meccsének.

www.espnfc.com

www.espnfc.com

A brazíliai Világbajnokságon egy csoportba került a két nagyágyú. Bár egyre kérdésesebb, hogy az angol válogatott annak tekinthető-e még, lévén már hosszú évek óta szinte labdába sem rúghat a nagy tornákon a németek, spanyolok, vagy éppen az olaszok mellett.

Ám talán most egy kisebb fajta remény csillan fel a szigetországban, ugyanis az angol utánpótlásképzés Premier League-gel kapcsolatos kilátástalanságából kitört egy bizonyos Harry Kane. A Tottenham üdvöskéje már 29 találatnál jár a szezonban, illetve a hétvégi litvánok elleni első válogatott meccsén, csereként góllal tudott debütálni.

A Spurs támadó veszélyességével tisztában van a ma esti ellenfél egyik vezéregyénisége, Gianluigi Buffon is, akinek komoly gondjai lehetnek majd a kapuban állva, farkasszemet nézve Kane-nel:

„Azt hiszem, hogy tényleg ő a legjobb formában lévő játékos angolok között, pillanatnyilag. Csapatként, és különösképpen csapatként videókat nézünk, hiszen van olyan elkerülhetetlen veszély, mint Wayne Rooney. Sok játékosa jó formában van Angliának, különösen a támadói.” – nyilatkozta, a Juventus kapuvédője.

A nyári meccs 2-1-es olasz győzelemmel ért véget: Sturridge, és Marchisio góljai után Mario Balotelli szerezte az „Azurrik” győztes találatát.

Balogh József