Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női BL: Marozsánék döntőben, nehéz helyzetben a címvédő

A Hölgyek már az elődöntőnél tartanak a Bajnokok Ligájában, és az biztos, hogy idén is lesz német csapat a fináléban.

fotó: uefa.com

fotó: uefa.com

Wolfsburg – PSG

Nincs könnyű helyzetben a Jakabfi Zsanettet is soraiban tudó címvédő Wolfsburg, miután hazai környezetben kétgólos vereséget szenvedett a PSG-től szombaton. A párizsiak még azt is elbírták, hogy a sztárok – Laura Georges, Kheira Hamraoui, Fatmire Alushi és Linda Bresonik – csak a kispadon kezdtek. Ennek ellenére magához ragadta a kezdeményezést a francia együttes, amely tizenkét perc elteltével tizenegyesből a vezetést is megszerezte. Blässe szabálytalankodott Kacival szemben, a jogos büntetőt Dalannoy értékesítette, majd túl az első félidő derekán kettőre nőtt a párizsi előny, hiszen Cruz Traña talált be Frohmsnak. A szünetben hiába frissített Kellermann edző, a második játékrészt is végig a párizsiak uralták, és bár akadt helyzete a „Farkasoknak”, gólt nem tudtak szerezni, így rendkívül nehéz helyzetben várhatják a visszavágót. A krónikához tartozik, hogy a párizsika nem számíthatnak a visszavágón Hamraouira, mert a válogatott középpályást a hajrában kiállította a svéd játékvezető.

Wolfsburg – PSG 0-2 (0-2)
AOK Arena, 4000 néző, vezette: Pernilla Larsson (svéd)
Wolfsburg: Frohms – Bässe, Fischer, Peter, Maritz – Hansen, Popp, Bernauer, Müller (Faisst, 68.) – Magull (Simic, a szünetben), Ogimi (Kerschowski, a szünetben)
PSG: Kiedrzynek – Houara, Delannoy, Krahn, Boulleau – Dali, Seger, Cruz Traña, Kaci – Asllani (Hamraoui, 81.), Delie (Bresonik, 81.)
g.: Delannoy (12.), Cruz Traña (26.)
s.: Houara (18.)
kiállítva: Hamraoui (87.)

1. FFC Frankfurt – Bröndby

fotó: uefa.com

fotó: uefa.com

Megoldhatatlan feladatot jelentett a dánoknak a német kirakatcsapat, amely már a szünetre eldöntötte a mérkőzést, és a továbbjutás kérdését. Marozsán Dzsenifer és társai az első negyvenöt percben négy gólt szerezve tettek nagy lépést a finálé felé, a másodikban újabb hárommal át is lépték a döntő küszöbét. A prímet Celia Sasic vitte, aki egymaga négyet lőtt a jobb sorsra érdemes Bröndbynek. Sasic mellett Marozsán és Laudehr talált be, míg Sevecke öngólt vétett. A berlini döntőben tehát biztosan lesz német csapat, csak az a kérdés, hogy a PSG, vagy a Wolfsburg lesz Marozsánék ellenfele.

Frankfurt – Bröndby 7-0 (4-0)
Frankfurt, 2000 néző, vezette: Kulcsár Katalin (Kulcsár Judit, Hima Andrea – Gaál Gyöngyi)
Frankfurt: Schumann – Priessen, Kuznik, Hendrich – Schmidt (Islacker, 69.), Crnogorcevic – Bouquete, Laudehr (Bartusiak, 64.), Marozsán, Huth – Sasic (Ando, 74.)
Bröndby: Abel – Sevecke, Sörensen, Larsen – Nielsen, Tavlo-Pettersson, Jans, Lamti (Jensen, 88.), Veje (Alful, 75.) – Christiansen, Madsen (Thestrup, 61.)
g.: Sasic (10., 32., 62., 69. – az elsőt 11-esből), Sevecke (28., öngól), Marozsán (41.), Laudehr (46.)
s.: Veje (9.), Jans (27.)

A visszavágókat a hétvégén rendezik.

Gavalovits Sándor