Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lovrencsics Gergő biztosan nem játszik a finnek ellen

Mint ismeretes Lovrencsics Gergő a Lech Poznan magyar válogatott légiósa nem segíthette csapatát sem a kupadöntőben, sem pedig az utolsó fordulókban, ugyanis térdében probléma akadt a porccal. A játékos immáron túl van az orvosi beavatkozáson. 

asdfghj

A 26 esztendős labdarúgó bal térdét megoperálták, az artroszkópos beavatkozás pedig jól sikerült, ennek következtében Gergő nemsokára megkezdheti a rehabilitációs edzéseket, erről számolt be a Lech csapatorvosa. Nyilatkozatában azt is elárulta, hogy a támadó július első felénél előbb biztosan nem léphet pályára, melynek velejárója, hogy nem lehet ott a magyar válogatott finnek elleni selejtezőmérkőzésén június 13-án!

Egy komoly hiányzója tehát már biztosan lesz Dárdai Pál csapatának, mely nemsokára együtt fog tréningezni, a bajnoki zárások után a keret szépen összeáll és igyekeznek minden játékost jó formában, erőnléti állapotban tartani. A magyar nemzeti csapat a finnek elleni sorsdöntő találkozó előtt még egy felkészülési mérkőzést is lekötött, Lettország legjobbjai érkeznek majd Debrecenbe.

Őszi Ádám