Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pécs: Egyelőre csak felújítás

Megkapta az engedélyeket a PMFC, igaz új stadion helyett felújítják a mecsekaljai létesítményt.pmfc-stadion_pmfc_hu

„A PMFC megkapja a korábban már a sajtóban is bejelentett nagyjából egymilliárd forintnyi állami forrást. Ennek nagyjából ötven százalékát az utánpótlásra, a másik felét a jelenlegi stadionunk fejlesztésére fordítjuk. Ez nem zárja ki azt, hogy néhány éven belül megkezdődjön egy nyolcezer férőhelyes új aréna építése, előbb azonban a Stadion utcai létesítményt korszerűsítjük.” – fogalmazott Hargitai János, a pmfc.hu-nak. Hargitai januárban még arról beszélt, ígéretet kaptak Orbán Viktortól, ha a klubnál rend lesz, új stadion is lesz. Nos, ez mára módosult, így a stadion déli lelátója újul meg, mely az UEFA előírásainak maximálisan megfelel majd, a lelátó alatt az utánpótlásképzést segítő kiszolgálóegységeket, termeket, éttermet, kollégiumi szobákat, öltözőket és büfét is létrehoznak.

Gavalovits Sándor