Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szombat, 14 óra, Megyeri út: Újpest FC – MTK Budapest

Az Örökrangadó mellett az egyik legnagyobb múltú derbire kerül sor az OTP Bank Liga 28 fordulójában. Az MTK az ezüstéremért, az ellenfél az ötödik helyezésért küzd.

01

Forrás:mtk.hu

Igencsak néven nevezhetetlen bajnokságon van túl az Újpest. Legalábbis annak kilencven százalékán. Dúsgazdag belga tulajdonos – pénztárból kidőlő csontvázak (be nem vallott, olykor valótlan tartozások). Eladott sztárjátékosok – elkergetett sztárjátékosok (Simon – Vasziljevics). Váratlan vereségek – váratlan győzelmek (például az MTK ellen). A Hungária körúton hat évet eltöltött Forró Gyula szerint, a szezon végére összeállt a csapat, és komolyan gondolják a középmezőny elejét. Jó esetben ez a negyedik, kevésbé jóban az ötödik helyet jelentené. Ugyanakkor még a nyolcadikra is visszacsúszhatnak.

Az MTK Budapesttől a közvélemény nem várta a dobogós helyezésért vívott harc, finisig történő kitolását. Nem rossz gárda a kék-fehér, meg ott van Garami József is – gondolták. Visszatért hozzájuk egy-két rutinos játékos is, a korábbi évek szellemével ellentétben. Ám, apránként bedarálja őket a Ferencváros, a Debrecen, a Győr, a Diósgyőr, vagy éppen az Újpest. A Videoton más kaszt.

Nos, a bajnokság utolsó tizede előtt az MTK Budapest még lehet második, de harmadik helye valószínűbb, mint a negyedik…

Forrás:mtk.hu