Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eldőlt! Xavi Katarban folytatja

A Barcelona legendája a mai sajtótájékoztatón elárulta, hogy a katari Al Sadd csapatához szerződik a nyáron. 

Maestro - Forrás: espn.com

Maestro – Forrás: espn.com

A fantasztikus középpályás 11 évesen került a katalánok akadémiájára és 24 évig szolgálta a klubot. Ez alatt 750 mérkőzésen lépett pályára, ami rekord a Barca történetében. Ebben a szezonban 41-szer lépett pályára, de Luis Enrique inkább csak csereként számított rá.

Xavi így nyilatkozott: “Elhagyom a klubot, ez a döntés végleges és szörnyen nehéz. Ajánlottak nekem új szerződést – egy kifejezetten jót – de már korábban meghoztam a döntésemet. Úgy érzem itt az ideje elhagynom a Camp Nou-t. Az Al Saddnál fogok játszani, ami érdekes lehetőségeket tartogat. 2 éves szerződést írtam alá, azonban van opció egy harmadik évre is. Nem hinném, hogy folt lenne a karrieremen az, hogy nem vonulok vissza a Barcelonából. Szeretnék tovább játszani, de ezt csak alacsonyabb szinten tudom megtenni. Katarban ráadásul lehetőségem lesz arra, hogy edzőként és sportigazgatóként is képezzem magam.”

Xavi már tavaly is közel állt a távozáshoz, akkor azonban úgy döntött, hogy mégis marad. Nem bánta meg a döntését, hiszen egy esetleges triplázás lenne a cseresznye Barcelonás karriere csúcsán.

“Már tavaly nyáron is úgy volt, hogy megyek, de örülök, hogy maradtam. Hasznosnak éreztem magam, habár furcsa volt, hogy nem voltam tagja a kezdő tizenegynek annyiszor. Nagyon elégedett vagyok, nem is kívánhattam volna jobb karriert. Meg kell köszönnöm a szurkolóknak a hatalmas támogatást, amit nyújtottak, szeretnék tőlük elbúcsúzni a hétvégén. Ennek a Barcának nagyon jó esélye van a triplázásra. Történelmet írhatunk. Nem is írhattak volna ennél szebb befejezést, olyan mintha nekem csinálták volna.”

A Barcelona háza táján tehát most Xavit ünneplik, a hétvégi Deportivo elleni meccs már nem oszt, nem szoroz, viszont két kupadöntő még hátravan, ahol Xavira is nagy szükség lehet.

Tereh Balázs