Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egy korszak véget ért a Reálnál – Ancelotti távozik!

A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez ma estére hívott össze rendkívüli sajtótájékoztatót, és hamar ismertette az események azt, mit vár a jövőben, abba a képbe pedig szerinte nem illik bele Carlo Ancelotti. Így az olasz szakember nem tölti ki 2016 nyaráig szóló szerződését.

1432577982_371516_1432579165_noticia_grande

Florentino Pérez nemrég nagy bejelentést tett a spanyol fővárosban (forrás: as.com)

Florentino Pérez szerint a Real Madridnak vissza kell térni újra a sikeres útra, hiszen szerinte az számít csupán annak, ha a nagy múltú Királyi Gárda trófeákat gyűjt egy idényen belül, és ehhez új impulzusokra van szüksége a klubnak. A trófeák gyarapítása a 2014/2015-ös szezonban nem jött össze, így mennie kell Carlo Ancelottinak. Pedig az olasz szakember az elmúlt évben a városi rivális Atlético ellen nyert BL-t a Királyiakkal, a lassan pedig már végéhez érő idényben a már lezárult bajnokságot elbukta a Real, ráadásul a hátralévő Bajnokok Ligája fináléjában, és a Copa del Rey – Király Kupa – döntőjében sem érdekelt a madridi együttes.

Az 55 esztendős Ancelotti 2013 nyarán érkezett a Realhoz, s a klubbal elhódította a Királyiak 10. Bajnokok Ligája trófeáját. A nagy múltú edző nagy sikereket könyvelt el az AC Milannal, szakvezetőként és játékosként is egyaránt. Florentino Pérez beszédében ugyanakkor utalt arra, hogy a klub történelmének részévé vált Ancelotti azzal, hogy Európa legrangosabb kupasorozatában nyert a Reallal, így a Királyi Gárda 10. alkalommal ért e téren a csúcsra.

Az alábbiakat mondta beszédében a Real Madrid klubelnöke:

„Carlo egy igazi úriember, aki része a klub történelmének, hiszen vele nyertük meg a tizedik trófeánkat. A nyilvánosság előtt is köszönetet kell mondjak Carlo Ancelottinak a két év alatt elvégzett kemény munkájáért. Itt a klubnál mindenki szeretettel gondol rá, mindig úgy tekinthet a klubra, mint a saját házára, otthonára. Nehéz döntést hoztunk, de itt a Real Madridnál egyébként sincs könnyű döntés, viszont a klub szempontjait figyelembe véve mindig a jó döntést kell meghozzuk. A mi nagy csapatunkkal, tehetségünkkel és kemény munkával képesek leszünk arra, hogy szimpatizánsainknak és klubtagjainknak örömet és elégedettséget szerezzünk.”

A klubelnök azt is elárulta, hogy – a szakvezetőként 2003-ban a Milannal, játékosként pedig szintén a piros-feketékkel 1989-ben és 1990-ben BL-t nyert – Ancelotti utódját a jövő héten nevezik meg a Real Madridnál. Nagy lehet tehát a nyomás a leendő edzőn is, hiszen az elvárás az, hogy trófeákat gyűjtsön a klub. A két évvel ezelőtt a francia fővárosi PSG-től érkező Carlo Ancelottit akkor 4 millió euróért vásárolta ki élő szerződéséből a Real, ám mandátuma 2016 nyaráig szólt a spanyol fővárosban, most mégis megválnak tőle.

1434732

Ancelotti szériája a Reálnál (forrás: goal.com)

Ancelotti a Real edzőjeként 89 meccset nyert meg, csupán 16-ot vesztett el, és a csapat az olasz szakember irányítása alatt 323 gólt szerzett, és 103-at kapott. Négy trófeát zsebelt be Ancelottival a Királyi Gárda: Spanyol Kupa (2013-2014), UEFA Bajnokok Ligája (2013-2014), UEFA Szuperkupa (2013-2014), FIFA Klubvilágbajnokság (2014).

A Pérez-éra 10. edzőjét fogják hamarosan kinevezni! Az eddigi trénerek Ők voltak a mostani klubelnök alatt: Vicente del Bosque, Carlos Queiroz, José Antonio Camacho, Marinao García-Remón, Vanderlei Luxemburgo, Juan Ramón López Caro, Manuel Pellegrini, José Mourinho és legutóbb pedig Carlo Ancelotti.

Nagy Dávid