Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U20-as vb: Kovalenko tripla, új-zélandi gála

Szinte csak formalitás volt az Ukrajna-USA mérkőzés, ám a végére még egy váratlan mesterhármasra is futotta; Új-Zéland jó esélyekkel pályázik a nyolcaddöntőre, miután gálázva múlta felül Mianmart az új-zélandi U20-as világbajnokság A-csoportjának zárófordulójában.

Kép: www.goal.com

Kép: www.goal.com

Gyakorlatilag esélytelen volt a továbbjutásra az utolsó forduló előtt Új-Zéland – legalábbis ha az első két helyet nézzük, a harmadik pozícióban viszont a megfelelő pontszámmal lett volna sansz. Mianmar csapatával kellett megbirkózniuk a harmadik helyért, akiknek eddig csak két vereségük volt, Új-Zélandnak viszont összejött egy döntetlen Ukrajna ellen, tehát egy ponttal közelebb voltak a célhoz. Saját közönségük előtt természetesen a győzelem volt a céljuk, de ez nem volt egy egyszerűen kivitelezhető terv. Egy igazán kiegyenlített találkozónak indult a ma reggeli a két csapat között, ahol mindkét fél a maximumot adta a siker érdekében. A hazai drukkerek nagy bánatára távolodni kezdtek a remények, amikor Aung góljával már vezetett Mianmar a 28. percben.

Új-Zéland azonban nem adta fel. Tovább rohamoztak, és a félidő végén sikerült az egyenlítés: Billingsley góljával virtuálisan két ponton állt Új-Zéland, vagyis a csoport harmadik hely meglett volna, de nem juthattak volna tovább csoport harmadikként. A fordulást követően azonban fordult a kocka. Alig kezdődött meg a második játékrész, azonnal érkezett a második hazai gól – Patterson jegyezte, így már 2-1-el megvolt nekik az előny. Ez lélektanilag fordulópontot jelentett, hiszen innentől fogva halovány esélye sem volt Mianmarnak a gólszerzésre. Lelkileg összetörtek, amit Új-Zéland a gólkülönbségük kozmetikázására használt fel. A hajrában Stevens, Brotherton és Lewis is betalált, a végeredmény pedig 5-1 lett: minden bizonnyal velük is találkozunk majd a nyolcaddöntőkben.

Új-Zéland – Mianmar 5:1
G: Billingsley (40.), Patterson (47.), Stevens (78.), Brotherton (81.), Lewis (89.) ill. Aung (28.)

A csoport első két helyén álló Ukrajna és az USA találkozott, akiknek elég lett volna egy pont is a csoport első két helyének megtartására, és egyben a biztos továbbjutásra. Ebből adódóan lehetett sejteni már a meccs előtt is, hogy nem fogják megerőltetni magukat a csapatok – tekintve hogy mennyire sok a mérkőzés és hogy csak pár nap jut pihenésre, minden alkalmat meg kell ragadni a frissesség megőrzésére. Tehát nem adtak a csapatok a nyaktörő iramra, ám azért mégis igényesen töltötték az időt. Mindkét fél fegyelmezetten játszott, a stabil védekezés állt a középpontban, és ha úgy alakul, akkor akár egy gólt is össze lehet hozni. Ez utóbbi tényleg csak esetleges volt, de a két fél közül inkább a két ponttal kevesebbel rendelkező Ukrajna tűnt aktívabbnak. Egy-egy kósza támadás, blokkolt lövések – eddig jutottak. Az USA támadójátéka már az első 5-10 percben kimerült, amikor nagyjából be tudták szorítani európai ellenfelüket, de komoly lehetőségig nem jutottak. Az első félidő lőtt gól nélkül ment le, és elég erős esély mutatkozott ugyanerre a második játékrészben is.

Történt azonban egy váratlan szituáció: Több mint 20 méterre a kaputól szabálytalankodtak az amerikaiak, és a bíró szabadrúgást ítélt Ukrajna javára. Kovalenko állt a labda mögé és büntetett: nem ugrott fel a sorfal, így a labda utat talált a kapuba. Meglett tehát a vezetés, az események pedig hirtelen felpörögtek. Három perccel később egy teljesen ártalmatlan szituációban fújt tizenegyest a gaboni játékvezető a másik oldalon. Senki, még a támadók sem láttak szabálytalanságot, ám a bíró úgymond adott egy büntetőt ajándékba. Az viszont már egy másik kérdés, hogy a sors igazságot szolgáltatott: Hyndman lövését hárította az ukrán kapus, tehát maradt az 1-0. Akár véget is érhetett volna így a találkozó, ám úgy nem lett volna stílusos. Az amerikai válogatott védekezése a végére leeresztett egy kicsit, ami két további gólban mutatkozott meg. Kovalenko köszönt be ismét, öt percen belül kétszer is, tehát ő egymaga hármat vállalt a tengerentúli rivális legyőzéséből. Az ő mesterhármasa tehát 3 pontot ért Ukrajnának, amivel az első helyen zárta a csoportot, Az USA-nak pedig maradt a második , hely, de szomorkodni így sincs okuk, mivel továbbjutottak.

Ukrajna – USA 3:0
G: Kovalenko (56. 74., 79.) ill. –

A A-csoport végeredménye:
1. Ukrajna – 7 pont (9-0) – Továbbjutott!
2. USA – 6 pont (6-4) – Továbbjutott!
3. Új-Zéland – 4 pont (5-5)
4. Mianmar – 0 pont (2-13)

A góllövőlista élmezőnye:
1. Kovalenko (Ukrajna) – 5 gól
2. MERVÓ BENCE (MAGYARORSZÁG) – 4 gól
3. Mukhtar, Stendera (Németország) – 3 gól
4. Correa (Argentína), Judivan (Brazília), Rochez (Honduras), Stark (Németország), Escobar (Panama), Hyndman, Rubin (USA), Rodrigues, Silva (Portugália), Yeboah (Ghána), Success (Nigéria) – 2 gól

A holnapi menetrend:
03:00 Szenegál – Katar
03:00 Portugália – Kolumbia
06:00 Szerbia – Mexikó
06:00 Mali – Uruguay

Baranyai Balázs