Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bogdán a Liverpoolban-hivatalos

Az angol élvonalban szereplő Liverpool együttese hivatalos honlapján erősítette meg, hogy Bogdán Ádám hozzájuk igazol. Hatalmas előrelépés ez a magyar kapus karrierjében.

Forrás:liverpool.com

Forrás:liverpool.com

Az angol médiumok már napok óta tényként közölték, hogy Bogdán a “Vörösknél” fogja folytatni pályafutását, ez a mai napon hivatalossá is vált, tette közzé a Liverpool hivatalos honlapja.

A magyar hálóőr szerződése június végén jár le a Boltonnál, utána ingyen igazolható. Szerződésének részletei eddig nem kerültek nyilvánosságra.

Kezdőbe kerülése nem lesz egy leányálom, ugyanis a belga válogatott Simon Mignoletval kell megküzdenie, azonban ha úgy véd ahogy januárban a mersey-partiak ellen, akkor hamar a ott találhatja magát.

Bogdán 8 évig szolgált a Wandererst, ahol a szurkolók egyik nagy kedvence volt, azonban egy ilyen lehetőségre nem lehet nemet mondani. Így a következő PL idényben büszkeségünkre már két magyar játékossal gazdagodik a mezőny.

Gratulálunk Ádám!

Herczeg Zsolt