Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A szarkák egy PSV-st néztek ki maguknak

Az angol lapok szerint összejöhet az első nyári igazolása a Newcastle Unitednek. A szarkák a PSV holland válogatott játékosát, Georginio Wijnaldumot nézték ki maguknak.

Kép: bdnews24.com

Kép: bdnews24.com

A 24 éves Wijnaldum 16 gólt lőtt középpályás létére tavaly a holland bajnokságban, ahol bajnok is lett a PSV színeiben. A 19-szeres holland válogatott így természetesen sok klub érdeklődését felkeltette.

Az egyik legkomolyabb érdeklődőnek a Newcastle United tűnik. A múlt hónapban kinevezett Steve Meclaren mindenképpen szeretné őt megszerezni, már csak azért is, mert a szarkáknak ezen a nyáron még nem volt egyetlen igazolásuk sem.

Márpedig elkél az erősítés a csapatnak, pénzben viszont nem állnak olyan jól, hogy ész nélkül költekezzenek. Valamivel több, mint 10 millió fontot költenének a holland játékmesterre, akiért a Sunderland is versenyben van – a Telegraph szerint 11 milliót adnának Wijnaldumért.

Nagyon jót tenne és megnyugtatná a szurkolókat ez a transzfer. Meclaren új igazolásokat ígért a drukkereknek, de az éves bérletek harmada még mindig nem kelt el – ez arrafelé aggodalomra ad okot.

Wijnaldumon kívül még a tavalyi esztendőt a QPR-ban végigjátszó Charlie Austin érkezhet, aki az akciók befejezéséből veheti majd ki a részét.

Baranyai Balázs