Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Patóért már ajánlat is jöhet – sajtóhír

Az angol lapok szerint Alexandre Pato visszatérhet Európába, mégpedig a Premier League lehet a célállomás. De melyik klubban folytatja? Az egyik 26,7 milliót sem sajnálna érte.

Alexandre Pato

2007-ben hagyta el hazáját Pato az AC Milan kedvéért, és a kezdeti sikereket jelentős megtorpanás követte. 2013-ban el is hagyta a klubot és visszatért Brazíliába.

A Corinthiansnál állt ismét munkába, most pedig januárig kölcsönben a Sao Paulót erősíti. Habár pályafutása nem éppen fölfelé ível, a támadó nem adja fel: ígérete szerint egyszer még visszatér Európába.

Az angol lapok szerint ennek az ideje most érkezett el. Több kis vagy középcsapat érdeklődéséről is hallani lehetett vele kapcsolatban, ám most úgy tűnik már kezdenek komolyra fordulni a dolgok.

A brazil Fox Sport úgy tudja, hogy a Sunderland 26,7 millió dollárt sem sajnálna a brazil kiválóságért. A mértékadó transfermarkt.de 11 millió euróra taksálja Pato értékét.

A brazil csatárt szívesen látná még a Crystal Palace, az Everton és a West Ham is.

Baranyai Balázs