Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Csányi Sándor nyilatkozata

Éjjel az mlsz.hu-n tették közzé Csányi Sándor nyilatkozatát, amelyben a tegnapi botrányost jegyértékesítést kommentálja. Ő is hangot adott megdöbbenésének, és ígérete szerint lépéseket tesznek az ügyben.

Csányi Sándor

“A magyar labdarúgás barátainak és a válogatott csapat szurkolóinak elsöprő többségéhez hasonlóan magam is megdöbbenéssel figyeltem mindazt, ami a magyar-román mérkőzés jegyértékesítése kapcsán a mai napon történt. E nehéz nap végén éppen ezért először is szeretnék elnézést kérni mindenkitől, akinek kényelmetlenséget okoztunk, akik hosszú órákig álltak a sorban vagy próbálkoztak sikertelenül az online jegyvásárlással. Azt tudtuk előre, hogy az óriási érdeklődés miatt nagyon sok csalódott szurkoló lesz, akinek nem juthat jegy, ugyanakkor a szövetség elnökségének az volt az elvárása, hogy a különböző lehetőségek között lévő szurkolók közel azonos eséllyel juthassanak kényelmesen jegyhez. Az, hogy ez nem így történt, felveti annak szükségességét, hogy megvizsgáljuk a felelősség kérdését, akár a szövetségben, akár az értékesítést végző partnereink között. Bízom abban, hogy nem ez volt az utolsó válogatott mérkőzés, amikor az érdeklődők több stadiont is megtöltenének, ugyanakkor ígérhetem, mindent megteszünk, hogy ez legyen az utolsó alkalom, amikor ilyen problémákat okozott a jegyvásárlás.”

Csányi Sándor,
az MLSZ elnöke