Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EL: Újabb azeri csapat a főtáblán

Óriási meglepetésre a Qarabag csapatát követte a Qabala is az Európa Liga főtáblájára azok után, hogy kiejtették a Panathinaikost. Mindkét román együttes, az Astra és a Steaua is kiesett, de az azeri csodán kívül más meglepetés nem történt. 

Csak kiizzadták a sikert a franciák - forrás: facebook.com

Csak kiizzadták a sikert a franciák – forrás: facebook.com

Saint-Étienne – Milsami Orhei: 1-0
G: Corgnet (15.) ill. –
Tj.: A Saint-Étienne 2-1-es összesítéssel.

A francia csapatnak biztosra kellett mennie, mert az első meccsen elért 1-1 minden volt, csak életbiztosítás nem. Ennek megfelelően kezdeményezően léptek fel, és viszonylag hamar sikerült is megszerezni a vezetést Corgnet révén, amit aztán meg is tartottak a találkozó végéig. A minimum elvárást tehát teljesítette a Sainté, a moldáv bajnok pedig így is elégedett lehet az európai kalandjával.

Thun – Sparta Praha: 3-3
G: Ferreira (33., 81.), Munsy (50.), ill. Dockal (10.), Husbauer (21.), Costa (71.)
Tj.: A Sparta Praha 6-4-es összesítéssel.
Kiállítva: – ill. Brezmanik (85.)

A csehek a hazai 3-1 után elég magabiztosan várhatták a visszavágót, ahol 21 perc alatt igazából el is döntötték, hogy itt nem lesz semmiféle nagy feltámadás svájci részről. Azt azért nem vitathatjuk el tőlük, hogy az utolsó pillanatig küzdöttek, kétgólos, majd egygólos hátrányból is visszajöttek, így legalább szépen haltak meg.

AZ Alkmaar – Astra Giurgiu: 2-0
G: Van der Linden (80.), Muhren (85.) ill. –
Tj.: Az AZ Alkmaar 4-3-as összesítéssel.

A hollandok a múlt héten 2-0-ról vesztettek 3-2-re, és most is nagyon sokáig úgy tűnt, hogy kipottyannak a sorozatból. Végül az egész meccsen meglévő mezőnyfölény a végén kamatozott, előbb Van der Linden talált be, ezzel már továbbjutásra álltak, majd Muhren biztosított be mindent a 85. percben. Az Astra a West Ham kiverése után nem tudta tehát még egyszer borítani a papírformát, az Alkmaar meg várhatja a pénteki sorsolást.

Bröndby – PAOK: 1-1
G: Rashani (27.) ill. Costa (21.)
Tj.: A PAOK 6-1-es összesítéssel.

Itt a visszavágó csak formalitás volt, a görög csapat hazai 5-0-ja eldöntött minden lényegi kérdést, a Bröndby csak a becsületéért játszott. A dánoknak legalább annyit sikerült elérniük, hogy saját közönségük előtt nem kaptak ki, de óriási csalódás a számukra ez a párharc.

Fenerbahce – Atromitos: 3-0
G: Fernandao (7., 78.), Gorbunov (ög. 59.)
Tj.: A Fenerbahce 4-0-ás összesítéssel.

A törökök is ott vannak a főtáblán, az odavágót csak nyögvenyelősen nyerték meg egy utolsó perces Van Persie góllal, most viszont kétséget sem hagytak afelől, hogy ki a jobb csapat. Az Atromitos a kaput sem találta el egész meccsen, az isztambuliak meg tovább dédelgethetik ambiciózus álmaikat.

Hajduk Split – Slovan Liberec: 0-1
G: – ill. Sural (23.)
Tj.: A Slovan Liberec 2-0-ás összesítéssel.

A Split úgy állhatott hozzá, hogy hazai pályán képesek lesznek ledolgozni az egygólos hátrányt, ehhez képest megint 1-0-ra kikaptak a cseh Liberec csapatától, ezzel búcsút inthetnek Európának. Sokat próbálkoztak, de semmi sem akart összejönni, míg a Slovan egyetlen kaput eltaláló lövéséből gólt szerzett.

Panathinaikos – Qabala: 2-2
G: Berg (34.), Nano (78.) ill. Dodo (6., 60.)
Tj.: A Qabala 2-2-es összesítéssel, több idegenben lőtt góllal.

Itt a bombameglepetés, a toronymagas favorit Panathinaikos nem bírt a nála jóval alacsonyabban jegyzett Qabalával és búcsúzott az Európa Ligától. Hiába volt a mezőnyfölény, a helyzeteket nem tudták kellő hatékonysággal gólra váltani, az azeri csapatból pedig Dodo valószínűleg mennybe ment, az ő duplája döntött.

Rosenborg – Steaua Bukarest: 0-1
G: – ill. Popa (54.)
Tj.: A Rosenborg 3-1-es összesítéssel.

A Steaua megpróbálta, azonban a hazai pályán bemutatott gyalázatos produkció és eredmény ledolgozhatatlan hátránynak bizonyult. A norvég Rosenborg a Loki után tehát a Steauát is kiütötte, így készülhet a holnapi sorsolásra, ahol már sem magyar, sem pedig román csapat nem érdekelt.

Tereh Balázs