Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Szűken szabta a sikert az Arsenal

Nem hozott túlzottan látványos meccset a bajnoki címre vágyó Arsenal newcastle-i vendégjátéka.

Újabb sikerrel araszol felfelé az Arsenal. - fotó: premierleague.com

Újabb sikerrel araszol felfelé az Arsenal. – fotó: premierleague.com

Felemás rajt után lépett pályára a korábban is rendre rangadóként beharangozott mérkőzésen a Newcastle és az Arsenal, más kérdés, hogy az elmúlt években ellentétes utat jártak be a csapatok. Míg a Newcastle stabil középcsapattá vált, addig az ágyúsok rendre harcban vannak, mi több résztvevői a nemzetközi kupáknak. Wenger ezúttal nem nevezte a kezdőbe Olivier Giroud-t, helyén Walcott – immár sokadszor – játszott centert. Jól is kezdett a londoni együttes, amely uralta a játékot, több ziccert is kialakítottak a „Szarkák” kapuja előtt, de rendre vagy Krul védett, vagy a támadók rontottak. A hazaiak inkább szabálytalanságokkal próbálták kibillenteni a lendületesen kezdő vörösöket, akik azonban nem hagyták magukat. Egy ilyen esetnél Bellerín joggal reklamált tizenegyest, más kérdés, hogy André Marriner nem látott okot sípjelre, pedig tisztán látszott, hogy a francia lábát találta el a Newcastle védője. Nem sokkal később viszont emberelőnybe kerültek a londoniak. Aleksandar Mitrovic lépett oda keményen Coquelin-nek, azonnal villant a piros, hogy aztán könnyen kettőre nőjön a kiállított hazaiak száma, ám Mbemba „csak” sárgát kapott Coquelin letalpalásáért.

Nehéz helyzetbe hozta csapatát Aleksandar Mitrovic. - fotó: premierleague.com

Nehéz helyzetbe hozta csapatát Aleksandar Mitrovic. – fotó: premierleague.com

Hiába is alakított ki ziccereket és játszott fölényben a vendégcsapat, az első negyveöt percben nem esett gól. Sőt, Cech tulajdonképpen munkanélküli segélyért is folyamodhatott volna, ha olykor egy-egy kósza próbálkozás nem érkezik.

Fordulás után nem sokáig bírta a nyomást a hazai alakulat. Egy remek akció végén Cazorla lövését blokkolták, Ramsey löketét Krul védte, Oxlade-Chamberlain viszont nem hibázott – jobban mondva, lövése Coloccini sarkáról vágódott a kapuba.

http://dai.ly/x33kmwz

 A folytatásban is a vendégek akarata érvényesült, miközben Krul újabb bravúrral tartotta a lelket társaiban. Azért azt észre lehetett venni, hogy a gyors londoniak semlegesítése gyakran megoldhatatlan feladat elé állította a hazaiakat. A Wenger-brigád lendületesen, szemre is tetszetős támadásokkal operált, ami több ziccert is eredményezett, és továbbra is szüksége volt minden tudására Krulnak, hogy ne nőjön a hátrány. A „Szarkák” inkább rögzített helyzetek után tudtak némi veszélyt teremteni Cech kapuja előtt. Wenger idővel pályára küldte francia csatárát, aki azonban nem sokat tudott hozzátenni, majd Mikel Arteta is lehetőséget kapott a láthatóan sérülten lebicegő Oxlade-Chamberlain helyett. A hajrá már jobbára kiegyenlített játékot hozott, habár csak mezőnyben volt érzékelhető. A kapu előtt továbbra is az „Ágyúsok” voltak kreatívabbak. Viszont újabb gólt – Krul teljesítménye miatt – már nem tudtak begyötörni.

Newcastle – Arsenal 0-1 (0-0)
St. James Park, 45.000 néző, vezette: Marriner
Newcastle: Krul – Janmat, Haidara, Coloccini, Mbemba – Anita (Pérez, 72.), Wijnaldum – M. Sissoko, Colback, Thauvin (de Jong, 87.) – A. Mitrovic
Arsenal: Cech – Monreal, Koscielny, Bellerín, Santos – Cazorla, Coquelin – Alexis, Ramsey, Oxlade-Chamberlain (Arteta, 82.) – Walcott (Giroud, 70.)
g.: Coloccini (52., öngól)
s.: M. Sissoko (3.), Mbemba (19.), Thauvin (26.), Anita (48.), Wijnaldum (49.), Coloccini (90+2.) ill.: Cazorla (49.)
kiállítva: A. Mitrovic (16.)

Gavalovits Sándor