Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: Újabb nehéz túrára készül a MU! – előzetes

A jövő heti válogatott meccsek előtt még rendeznek egy fordulót a Premier League-ben, ahol jelen állás szerint a Manchester Cityn kívül minden csapat nyögvenyelősen hozza csak a pontokat. A két nap alatt lejátszandó tíz mérkőzés azonban bőven tartogathat még izgalmakat. 

Kép forrása: espnfc.com  Háromból három, kapott gól nélkül. Zakatol a negyedik győzelem felé a City!

Kép forrása: espnfc.com
Háromból három, kapott gól nélkül. Zakatol a negyedik győzelem felé a City!

 

Az elmúlt évek eredményei alapján nem vár nehéz kirándulás szombat kora délután az Arsenal csapatára. Arséne Wengerék a Newcastle United otthonába látogatnak, ahol legutóbb 2005 decemberében szenvedtek vereséget, ráadásul a tavalyi gyenge bajnoki formát idénre is átmentették a „Szarkák”. A NU két döntetlen mellet egy vereséget számlál, míg az Arsenal már nyert is, vesztett is. Bár még csak a bajnokság elején tartunk, kijelenthető, hogy a Newcastle számára lassan megint eljön az idő, hogy hátrafelé nézelődjenek, mert a gyenge támadójáték miatt igen nagy veszélyben lehetnek a továbbiakban.

Birminghamben a év két „majdnem kiesője” találkozik, és jelenleg sem állnak jobban, mint tavaly záráskor. Az Aston Villa számára az jelenthet előnyt, hogy immáron négy éve nem kaptak ki a Sunderland csapatától, legutóbbi találkozásuk alkalmával viszont idegenben nyertek Agbonlahorék 4-0-ra.

Az abszolút újonc Bournemouth fantasztikus mérkőzésen szerezte meg első győzelmét a West Ham ellen múlt héten, és ezt a gólzáporos sikert szeretnék megfejelni egy újabbal, ám most alighanem nehezebb dolguk lesz hazai pályán. A Leicester City Claudio Ranieri irányításával igen tetszetősen futballozik, és ami ennél is fontosabb, hogy eleddig veretlen, és pillanatnyilag a tabella második helyén állnak. Nem mellékesen a „Rókák” játékosa, Riyiad Mahrez vezeti a góllövőlistát. De a hazaiak oldalán is van egy nehézbombázó, a Londonban triplázó Callum Wilson. Minden jel arra mutat, hogy jó kis találkozónak nézünk elébe.

Minden tekintetben jobban áll a Crystal Palace, mint a címvédő Chelsea, mégsem Alan Pardew csapata az esélyes. Sőt, egy győzelemmel a José Mourinho irányította kékek beelőzhetik városi ellenfelüket a tabellán, és egy kicsit feljebb zárkózhatnak a dobogósokhoz. Hagyomásnyosan szoros mérkőzésen, de a Chelsea szokott nyerni, ám a Palace eddig nem nyújtott olyan produkciót, hogy könnyedén le lehessen írni őket, egy kis szerencsével, és a hazaiak esetleges gyengélkedésével még a bravúrpont is meglehet a Stamford Bridge-en.

A Liverpool három meccsen még csak gólt sem kapott, míg a West Ham már hatot is, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a veretlen hazaiak az esélyesek, ám a WHU már bizonyította az Arsenal legyőzésével, hogy leírni őket sem lehet, bár a Bournemouth elleni hazai zakó alighanem megtépázta a tekintélyüket. S bár a vörösök támadósora egyelőre nem brillírozik, a Bogdán Ádámot is foglalkoztató Pool sikere nem lenne meglepő.

Ahogyan a Premier League toronymagas esélyesévé előlépő Manchester City győzelme sem. Az újonc, és eddig nyeretlen Watfordot fogadó hazaiak gólzáporos győzelemre készülnek, amire Agüeróval, Yaya Touréval, és David Silvával minden esélyük meg is van. A City három győzelemmel és 8-0-s gólkülönbséggel áll a tabella élén, míg a Watford három döntetlennel indított, ami újoncként nem rossz, de lassan a győzelmeknek is jönniük kellene. Alighanem, ezt nem az Etihadban kezdik meg Quique Sanches Flores fiai.

A Stoke és a West Bromwich Albion meccsei mindig változatosak, és mivel jelenleg mindketten győzelem híján állnak, muszáj lesz valamivel előrukkolniuk. A WBA-nak nem volt szerencséje a sorsoláskor, a Manchester City és a Chelsea közé csak a Watford elleni meccs ékelődött be, de ott sem tudtak nyerni Tony Pulisék, így jelenleg a PL utolsó helyét foglalják el, míg a hazai pályán játszó Stoke a 16. pozícióban várja a találkozót.

A szombat esti mérkőzés hozza talán a forduló rangadóját. A Tottenham az Evertont fogadja a White Hart Lane-en, és ebből a párharcból rendre remek meccs kerekedik. A két csapat igyekszik támadójátékkal megfogni ellenfeleit, bár ez az utóbbi időben nehézkesen megy: a Spurs a MU-tól elszenvedett vereség után csak két döntetlent ért el a Stoke, és a Leicester ellen, míg az Everton a Soton elleni győzelemmel bizonyította rátermettségét, igaz, a hétközi Ligakupa fordulóban a harmadosztályú Barnsley csak a hosszabbításban roppant össze a Lukakuék rohamaitól. Egyelőre nyeretlenek Harry Kane-ék, de itt a remek alkalom, hogy egy kiváló ellenféllel szemben kivívott győzelemmel maguk mellé állítsák a szurkolókat.

Vasárnapra két mérkőzés marad: az ebéd utáni pihenőt a Southampton és a Norwich randevúja zavarja csak meg, és bármilyen meglepő, a tavalyi év üde színfoltja, a Soton nem találja még a ritmust. Két döntetlennel és egy vereséggel kezdtek Graziano Pelléék, amivel a kínos 18. helyen állnak, ráadásul a tavalyi remek támadójáték már nyomaiban sincs meg, mindössze két gólt szereztek, míg ötöt kaptak. A bajokat tetézheti a Norwich egyelőre jó formája, amit csak az első fordulóban elszenvedett vereség csúfít némileg. De azóta, a Sunderland legyőzésével, valamint a Stoke elleni egállal megszilárdították helyüket a középmezőnyben, sőt, a Ligakupában is sikerrel vették a Rotherham jelentette akadályt. A „Szenteknél” viszont komoly bajok lehetnek, mert a Vitesse elleni EL meccsek óta (augusztus 6.), képtelenek nyerni Koemanék. Az újonc ellen ezt is el lehet kezdeni, akárcsak a gólgyártást.

A Premier League 4. fordulóját a Manchester United walesi vendégszereplése zárja. Nem lefutott meccs, ugyanis a csapatok legutóbbi négy találkozásából háromszor a Swansea nyert, ráadásul hagyományosan szoros meccseket vívnak a felek. Tavaly az Old Traffordon, és a Liberty Stadiumban is 2-1-re nyertek Gomis-ék, így van miért törleszteniük a BL-be jutott „Vörös Ördögöknek”. A MU eddig nem kapott gólt három fellépésén, igaz csak kettőt rúgtak, míg a Swansea 5-3-mal áll ezen a téren. Plusz érdekesség, hogy a walesiek francia támadója, Bafétimbi Gomis mindhárom bajnokin betalált eddig, és a MU ellen rendre jól megy neki a játék, talán meglehet a 4/4-es mutatója is.

Vasárnap estére a teljes forduló lemegy a Premier League-ből, és a játékosok készülhetnek a válogatottbeli kötelezettségekre. Folytatás, szeptember 12-én.

A Premier League 4. fordulójának programja:

Szombat:
13:45 Newcastle United – Arsenal (Digi Sport 1)
16:00 Aston Villa – Sunderland
16:00 Bournemouth – Leicester City
16:00 Chelsea – Crystal Palace (Digi Sport 1)
16:00 Liverpool – West Ham United
16:00 Manchester City – Watford
16:00 Stoke City – West Bromwich Albion
18:30 Tottenham Hotspur – Everton (Digi Sport 1)

Vasárnap:
14:30 Southampton – Norwich City (Digi Sport 1)
17:00 Swansea City – Manchester United (Digi Sport 2)

Demmel László