Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Milan egykori sztárja a Miami FC élén!

Igazi profi csapat építése vette kezdetét Floridában! Már most nagy nevekkel büszkélkedhet a klub!

Miami FC, Riccardo Silva & Alessandro Nesta

A klub edzője, Alessandro Nesta, a tulajdonossal, Riccardo Silva-val (forrás: miamiherald.com)

Az AC Milan egykori kiváló hátvédje fogja irányítani a Miami FC csapatát, ugyanis Alessandro Nestát nevezték ki a klub vezetőedzőjévé! A legendás olasz labdarúgó szerepelt már a tengerentúlon labdarúgóként is, hiszen 2012 és 2013 között a kanadai Montreal Impact szerelését viselhette, és játszhatott hétről-hétre az MLS-ben. Játékoskarrierje ugyan véget ért a 39 éves Nestának, s ezúttal most más szerepkörben is kipróbálhatja magát. A milánóiaknál vezéregyéniség volt, és az egykori csapattársa, Paolo Maldini nevével is fémjelzett Miami irányításában is igazi vezérré válhat majd. Az olaszok tehát azon lehetnek, hogy felemelkedjen a keleti parti csapat, amely a következő idényben a 13 csapatos Észak-Amerikai Labdarúgó Ligában (NASL) fog szerepelni, majd dobbantva az MLS-be is felkerülhet akár, hiszen mégis csak oda vágynak a Miaminál.

Nagy Dávid