Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Friss újpestiek a derbiről

Már csak kettőt kell aludni és elérkezik a várva várt derbi az Újpest és a Ferencváros csapatai között. Három új szerzemény mondta el gondolatait a találkozóval kapcsolatban.

Kár, hogy az ősszel kevés alkalommal nézett így ki a stadion / Kép forrása: www.ujpestfc.hu

A jó hangulat garantált

Az átigazolási időszak utolsó napján sikerült az Újpestnek megszereznie a cseh Teplicéből Balázs Benjámint. Balázs korábban a Kaposvár színeiben vált hazai szinten ismert labdarúgóvá, majd a somogyiak első osztálytól való búcsúja után előbb a portugál Guimaraeshez került, majd onnan a legutóbbi kenyéradójához Csehországba. Balázs a következőképp várja a találkozót: “Nagyon jó a hangulat, így nekem is könnyebben ment a beilleszkedés, de alapból sem volt soha vele gondom. Balajcza Szabival és Kovács Zolival nagyon hamar megtaláltam a közös nevezőt, sokat beszélünk és ugratjuk egymást, de természetesen a többiekkel is gyorsan ment a megismerkedés, valamint odafigyelek arra is, hogy a külföldi játékosokkal ugyanannyit beszéljek és barátkozzak, mint a magyarokkal. Ezt én, külföldről hazatérő révén nagyon jól tudom, hogy nehéz ilyenkor az ő helyzetük is, de azt kell mondanom, ilyen téren sincs semmiféle gond az öltözőben. Nagyon keményen edzünk ezekben a napokban, mivel nagyon fontos mérkőzés vár ránk a hétvégén. Én személy szerint nagyon várom már a derbit, eddig ilyet még csakna TV-ből láttam, nagyon készülök és nagy reményekkel várakozom.”

Kecskés Ákos az olasz Atalantától érkezett a Megyeri útra kölcsönbe. Az U20-as VB-t is megjárt játékos az alábbi gondolatokat osztotta meg a beilleszkedésről és a derbiről: “Borzasztóan jó fej mindenki. Ebben az eltelt egy hétben az összes edzés után azt mondtam magamban, hogy megérte idejönni, tetszik. Csak csatlakozni tudok azokhoz, akik azt mesélik, hogy milyen jó itt a hangulat. Valóban. Banai Dávid nagyon sokat segít, akár az öltözőben, akár az újpesti közlekedésben, de mindenkivel jó kapcsolatot ápolok. A fiatalok persze könnyebben megtalálják egymással a hangot, de itt a már régóta a csapatban játszó játékosok is nagyon készségesek és mindent megtesznek azért, hogy együtt, csapatként gondolkozzunk, és ne alakuljanak ki kisebb csoportok. A derbivel kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy videózunk, elemzünk és mindent megteszünk, hogy mi legyünk az a csapat, aki megállítja a Fradi menetelését. Hiszek magunkban, remek hangulatra számítok, szerintem képesek vagyunk erőn felül teljesíteni és nyerni.”

A jobbhátvéd posztján bevethető Nagy Tibor szintén kölcsönbe érkezett az MTK csapatától. A bekk eképp nyilatkozott: “Semmi meglepetés nem volt számomra, jól ment a beilleszkedés. Ahogy azt már említettem az első interjúmban, sok ismerős volt a csapatban, így könnyű volt felvenni a csapat ritmusát. Leggyorsabban Litauszki Robival és Balázs Benjáminnal barátkoztam össze, de a többiek is gyorsan nyitottak, teljes értékű csapattagnak érzem magam. A hétvégén győzelmet várok, mindig győzni szeretnék, most meg aztán pláne.” (forrás: www.ujpestfc.hu)

A derbire szombaton este 20:30-tól kerül sor a Megyeri úton.

Munkácsi Ádám